Szárnyra kapott a Flyers Atlantában

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 29. 09:06
Idegenben ütött hét gólt a Philadelphia Flyers együttese az Atlanta Trashersnek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Három játékos is két gólt szerzett az összecsapáson, amivel tovább sújtották az idény eddigi szakaszában is borzalmasan gyenge teljesítményt nyújtó hazaiakat. A többi mérkőzés közül érdemes megemlíteni a két remeklő gárda, a Pittsburgh Pengiuns és a San Jose Sharks csatáját, amelyen utóbbi csapat hazai pályán győzött 2-1-re.


Mind Philadelphia, mind az Atlanta harmatos teljesítményt nyújtott idáig a NHL jelenlegi szezonjában. A Flyers eddig mindössze kétszer győzött és kilenc ponttal csoportja utolsó előtti helyén áll, míg a Trashers szintén két győzelemmel és öt vereséggel a dél-keleti csoport sereghajtója. Ám kettejük mérkőzésén nem úgy tűnt, hogy mindkét együttes hullámvölgyben lenne.

 

A pennsylvaniai gárda semmiképpen, bár az első két harmadban még úgy folytak az események, hogy nem lesz nagy különbség a felek között. A harmadik játékrészben viszont gálaelőadást rendeztek a vendégek.

 

A pontszerzésben élen járt a Mike Knuble, Joffrey Lupul, Simon Gagne trió, amelynek mindhárom tagja két góllal zárt. Hozzájuk csatlakozott még Glen Metropolit, aki már csak az i-re tette fel a pontot, beállítva a 7-0-s végeredményt.

 

Az atlantaiak 2005 novembere óta nem tudják legyőzni a Flyerst, akkor 6-5-re diadalmaskodtak ellenük.

 

A játéknap másik fontos mérkőzésén két remeklő gárda találkozott, és bár alig esett gól mégis izgalmas összecsapásnak lehettek tanúi a kaliforniai hokirajongók.

 

A Marc-André Fleuryt helyettesítő Dany Sabourin mindössze a második meccsén kezdett idén a Pingvineknél, ám remekelt, összesen 32 lövést hárított. Ám a tizedik percben nem tudta megfoni Joe Pavelski közeli lövését, így az előny a Cápáknál volt. Sőt ez az előny a második játékrészben sem csökkent, ekkor képtelenek voltak betalálni a csapatok.

 

A zárórészben is csak kétszer, először Mike Grier talált be, megduplázva a hazaiak góljait, majd két percre rá Ruszlan Fjegyotov szépített, megsemmisítve Jevgenyij Nabokov kapus 41. kapott gól nélküli mérkőzésről szőtt álmait.

 

 

NHL, 21. JÁTÉKNAP:
Atlanta Thrashers Philadelphia Flyers 0-7
San Jose Sharks Pittsburgh Penguins 2-1
Washington Capitals Nashville Predators 4-3 - szétlövés után
Montreal Canadiens Carolina Hurricanes 3-2 - szétlövés után
Toronto Maple Leafs Tampa Bay Lightning 2-3
Calgary Flames Colorado Avalanche 3-0
Vancouver Canucks Boston Bruins 0-1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu