Van magyar túlélő a prágai pokolban

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 11. 22:25
Ugyan kevés zsetonnal, azonban a legjobb 32 közé jutott Bíró Dániel a PokerStars EPT (Európai Pókersorozat) Prága csütörtöki versenynapján. A magyar játékos szinte nullával egyenlő állásba került egy szerencsétlen parti után, azonban hősies küzdelemben felküzdötte magát és pénteken a 25. helyről ismét asztalhoz ülhet. A második fordulóba bejutó másik két honi versenyző közül Polner Attila az 51., fizetős helyen zárt, Obál Frigyes korábban búcsúzott.


Három magyar játékos közül egy maradt versenyben a csütörtöki játéknapon Prágában. Bíró Dániel hullámvasutazott, a szakadék széléről azonban megtalálta a felfelé vezető útat, amely továbbjutást ért.

 

A rutinos pókeres átlag feletti, 52 ezer zsetonnal rajtolt, hamarosan azonban örülhetett, hogy egyáltalán versenyben van, úgy hogy akár az első helyek egyikét is magáénak tudhatta volna: Bukott egy dáma-drillel szemben, majd király párjait verték le így négyezer zsetonra esett vissza-

 

Megadás helyett viszont felállt és visszatért oda, ahonnan kezdte a napot, igazi bravúrt hajtott végre. AK és A9 voltak a nyerő lapok, csakúgy ömlöttek a zsetonok kezei közé. 

 

Eközben a 177 játékos harmada már távozott és fellélegezhett a két magyar, Bíró és Polner Attila bejutottak a fizetős helyezések közé. Utóbbi számára több öröm nem is jutott, az 51. pozícióban kiesett.

 

Fortuna elpártolt tőle, A10-zel hiába uralta ellenfele A4-gyét, érkezett egy ász, ami nem is lett volna baj, ám ezt egy négyes követte, két pár leverte honfitársunk egy párját. Polner 7,000 euróval vigasztalódhatott.

 

Bíró azonban kitartott, csaknem kivégezte az olasz csodagyereket, Dario Minierit, aki először nyert a póker történetében sportkocsit, egy Porschét egy online teremtől.

 

Végül berekesztették a játékot, 32-en maradtak, közöttük a 25. Bíró Dániellel is, aki ugyan kevés, 65 ezer zsetonnal, de továbbment, legalább 11 ezer, de akár 774 ezer euró is ütheti markát, amely az első helyért jár.

 

A legfrissebb eseményekről ITT OLVASHATNAK.

 

EPT PRÁGA, ZSETONÁLLÁS A 2. FORDULÓ UTÁN:
Fredrik Nygard Finnország 609,500
Ludovic Lacay Franciaország 513,000
Rifat Palevic Svédország 368,000
Alexiu Konsztantinosz Görögország 267,000
Juan Maceiras Spanyolország 266,500
...25. Bíró Dániel Magyarország 65,000
...Obál Frigyes Magyarország kiesett
...Polner Attila Magyarország kiesett
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu