A szexi pókerhercegnő 270 milliós estéje

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 14. 22:40
A finálét a hatodik helyről kezdő korábbi modell, Sandra Naujoks nyerte a PokerStars EPT (Európai Pókersorozat) dortmundi állomásának 5,000 eurós főversenyét. A 27 esztendős szépség lehengerlő játékkal, az utolsó leosztásban kis szerencsével az EPT történetének második női győztese lett. A korábbi Európa-bajnok ezzel végleg beírta magát a kártya történetébe, ráadásul hazai pályán érte el a nem mindennapi diadalt. Jutalma a trófea mellett 917 ezer euró (270 millió forint). A németek mosolya még nagyobb, mivel a második és a harmadik helyet is megszerezték, Holger Kranich és Marc Gork révén.


Sztárokkal teletűzdelt döntő asztalnak örülhetett Dortmund városa, hiszen az Év Játékosa, Luca Pagano és a rutinos William Thorson mellett másfél év után ismét hölgy ült az EPT fináléjában.

 

A 27 esztendős Sandra Naujoks a hatodik helyről kezdte az utolsó harcot és sokáig semmi sem utalt arra, hogy ez az ő estéje lehet. Pedig így alakult! A nagyobb nevek sorra hagyták el az asztalt, így Pagano és Thorson is távozni kényszerült, miközben az első helyről kezdő svéd Johan Storakers uralkodott.

 

Aztán jött a vacsora és a férfiak elnyomásában ülő exmodell egyszerűen mészárolt. Egymás után tolta be a zsetonjait, leosztásról leosztásra, aki pedig elfogadta, már vehette is az irányt a kijárat felé. Hamarosan búcsúzott a korábban vezető Storakers is és már csak hárman maradtak.


Ezzel bizonyossá vált, hazai földön maradt a trófea, mivel három német jutott el idáig, Marc Gork, Holger Kranich és persze Sandra Naujoks. A hölgy nagy fölénye hamar elolvadt, de végül sikeresen kizsebelte az irodalmárt, Gorkot, aki néha előkapta a verseskötetét és így ütötte el felesleges idejét.

 

Végül Kranich ejtette ki honfitársát, aki így a korábbi Európa-bajnok szépséggel nézett szembe a trófeáért és a vagyont érő pénzért. A párbaj gyakorlatilag két partin dőlt el, előbb egy JJ-AA rangadó zárult fájdalmasan a 26 éves közgazdász számára, majd egy peches összecsapás után került pont a torna végére.

 

AQ-A9 volt most a szereposztás, bajban volt Naujoks, viszont csodák csodájára érkezett egy kilences és így hatalmas szerencsével a „Fekete Mamba" becenévre hallgató lány lett Dortmund bajnoka, egyben 917 ezer euró (270 millió forint) friss tulajdonosa. Megérdemelt sikert aratott, ezzel Vicky Coren 2006-os londoni diadala után ismét a gyengébbik nem uralkodik Európában.

SANDRA NAUJOKS: HATALMAS BULIT RENDEZÜNK!
„Hihetetlen, ami történt. A vacsora után megmutattam, milyen az, amikor a legjobb pókeremet játszom, akkor ha jól emlékszem 13 leosztásból 9-szer toltam be összes zsetonomat. Nagyon örülök annak, hogy ennyien szorítottak nekem, Berlinből rengetegen érkeztek. Ma este egy hatalmas bulit rendezünk” – habogta az EPT történetének második női bajnoka, Sandra Naujoks a PokerStars-nak.
POKERSTARS EPT DORTMUND, 5,000 EURÓS FŐVERSENY,
VÉGEREDMÉNY, 667 INDULÓ:
1. Sandra Naujoks Németország 917,000 euró
2. Holger Kranich Németország 533,000 euró
3. Marc Gork Németország 307,000 euró
4. Johan Storakers Svédország 237,000 euró
5. Mike McDonald Kanada 197,000 euró
6. Luca Pagano Olaszország 153,000 euró
7. William Thorson Svédország 116,500 euró
8. Cengizcan Ulusu Törökország 83,500 euró

22:42: Vége, Sandra Naujoks az EPT Dortmund bajnoka!!!

Egy hihetetlenül szerencsés parti után a 27 éves német hölgy nyerte Európa legnagyobb pókerbajnokságának német viadalát, így hazai pályán igazi örömünnepre készülhet. Az utolsó leosztásban AQ-val ment all-in Holger Kranich, amelyet Sandra Naujoks A9-cel tartott. Az ifjú exmodell számára szinte csak a kilences segíthetett, de az a turnre megérkezett, így győzött!

22:40: Zsetonállás

1.
Sandra Naujoks Németország 3,615,000
2. Holger Kranich Németország 3,025,000

 

22:35: Minden kezdődhet elölről!

Hiába a meggyőző fölény, Kranich félóra alatt visszavette a vezetést. Előbb A7-tel került all-in, Naujoks K4-essel tartott. Nem történt meglepetés, a flopra érkező hetes elég volt a közgazdász sikeréhez, aki duplázott. A folytatásban egy akciódús leosztásból ismét a feketehajú szépség húzta a rövidebbet, ezzel minden kezdődhet elölről.

22:00: Zsetonállás

1.
Sandra Naujoks Németország 5,060,000
2. Holger Kranich Németország 1,580,000

 

21:55: Ászok vertek bubikat

Sorsdöntőnek tűnő leosztásra került sor. Flop előtti emelés-visszaemelés után 567 érkezett és középre került az összes zseton. A hölgyet a kiesés veszélye fenyegette, mikor Kranich két bubit mutatott, ám Naujoks-nak volt válasza, ász párt borított. A turn és a river nem változtatott semmit, az exmodell karnyújtásnyira került a győzelemtől.

21:44: Kóstolgatják egymást a felek

Eltelt húsz perc, de igazi akcióra még nem került sor, mind Kranich, mind Naujoks várja a megfelelő alkalmat.

21:23: Zsetonállás

1. Holger Kranich Németország 3,735,000
2. Sandra Naujoks Németország 2,905,000

 

21:17: Kiesett Marc Gork!

KJ-val betolta maradék közel félmillió zsetonját, amelyek Kranich fogadott el hetes párral. A board utóbbinak kedvezett, így kialakult a döntő asztal, Gork 307 ezer eurót zsebelt be a harmadik helyért.

21:09: Ismét előkerült a verseskötet!

Mit tegyen az ember akkor, amikor több százmilliós nyeremény kapujában áll? Olvasson könyvet. Marc Gork legalábbis így üti el az időt, érdekes látvány.

21:06: Zsetonállás

1. Sandra Naujoks Németország 3,200,000
2. Holger Kranich Németország 2,973,000
3. Marc Gork Németország 472,000

 

21:04: Naujoks tizesevel duplázott

Nagyot fordult a kocka. Sokadszor kapott emelésére all-int a hölgy, megunta. Most Marc Gork tolta rá vagyonát honfitársa hívására, ám Naujoks ezúttal megadott és milyen jól tette! Kézbe kapott tizes párt mutatott, ellenfele hatosokkal nagyon rossz helyzetben találta magát. 95J-8-2 közös lapok révén nem javultak Gork esélyei és ezzel az exmodell duplázott, visszavette a vezetést.

21:00: Már 29 órája folyik a verseny

Megkezdődött a 29. vakszint, egyre többször kerül középre valamelyik játékosa pénze, azonban eddig nem került sor döntő partira.

20:45: Naujoks lassan elsőből utolsó lett

Lassan megfogyatkozik a 27 esztendős Naujoks, Gork és Kranich is sorban csenik el zsetonját. Jelenleg már csak 1,8 millióval várja a folytatást.

20:25: Zsetonállás

1. Marc Gork Németország 2,900,000
2. Sandra Naujoks Németország 2,607,000
3. Holger Kranich Németország 1,138,000

 

20:22: Az irodalmár visszavágott!

Marc Gork és Naujoks csapott össze néhány perccel ezelőtt és az eddig szinte verhetetlen hölgy ezúttal hibázott. Megkérdőjelezhető kombinációval, J,10-zel nézett farkasszemet ellenfele KJ-val és az esélyeknek megfelelően Gork lapja kitartott, sőt egy bubi mellé még egy király is érkezett. A 21 éves játékos ezzel átvette a vezetést.

20:10: Zsetonállás

1. Sandra Naujoks Németország 3,985,000
2. Holger Kranich Németország 1,600,000
3. Marc Gork Németország 1,060,000

 

19:45: Nem telt bele öt perc és a Fekete Mamba becenévre hallgató bombázó újabb áldozatára mért végzetes csapást. A tornát sokáig vezető Johan Storakers AQ-val szánta el magát egy nagy akcióra. Szerencsétlenségére a hölgy AK-t tartott a kezében és se dáma, se sor, se flöss nem alakult ki, így már 3,8 millió zseton mögül pásztázza a terepet a fekete szépség.

19:40: A német modell ismét lecsapott és a címvédő is búcsúzni kényszerült! Mike McDonald KJ-val tolta be összes vagyonát, Naujoks tizes párral fogadta el és vitte a kasszát. Már 2,7 millióval áll, vezeti a viadalt!

19:31: Sandra Naujoks sorra lopja el a vakokat, fantasztikus játékkal szaporítja zsetonjai számát. A korábbi póker Európa-bajnok agresszív visszaemelésekkel szabályosan uralja a körülötte ülő négy férfit.

18:26: Az Év Játékosa, Luca Pagano a hatodik! Kézbe kapott hetes párját a turn lapra Mark Gork A9-hez érkező kilences verte meg. Bánatát 153 ezer euró enyhíti.

16:40: William Thorson több EPT-döntő asztal résztvevője a következő kieső, 8,9-cel ment all-in, ismét Storakers fogadta el a hívást KQ-val. Mivel érkezett egy király, így a hetedik helyen zárt.

15:22: Cengizcan Ulusu a nyolcadik helyen esett ki, 83,500 euróval gazdagodott. A svéd Storakers pikk flössel búcsúztatta.

A pénteki nap összefoglalója - ITT!


ZSETONÁLLÁS A DÖNTŐ ASZTAL ELŐTT, 667/8 INDULÓ:
1. Johan Storakers Svédország 1,615,000
2. Luca Pagano Olaszország 1,115,000
3. William Thorson Svédország 829,000
4. Mike McDonald Kanada 746,000
5. Holger Kranich Németország 661,000
6. Sandra Naujoks Németország 586,000
7. Marc Gork Németország 540,000
8. Cengizcan Ulusu Törökország 537,000

JELMAGYARÁZAT:

A: ász, K: király, Q: dáma, J: bubi, T: tizes: 9: kilences és így tovább.

h: kőr, s: pikk, c: treff, d: káró

Forrás: PokerStars

 

$$fhvideo:87394$$

AZ EPT DORTMUND 2008-AS DÖNTŐJÉNEK UTOLSÓ PILLANATAI:

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu