KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "WILLIE_MCSTAY"
Mészöly és az újpesti autóeladások... 2010. április 5. 17:50 Négy év után - minden korábbi tüskét maga mögött hagyva - tér vissza az Újpest kispadjára Mészöly Géza. A 43 éves szakember bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, sok hasonlóságot vélt felfedezni előző és mostani újpesti ciklusában. Mindeközben a szigetországi sajtó súlyos pénzügyi válságról ír. Többek között arról is, hogy több kulcsjátékos például autója eladására kényszerült, hogy ételt tudjon venni a családjának. A klub sportigazgatója, Kovács Zoltán kérdésünkre elmondta, mindez hazugság, ám nem tagadta, vannak problémák.
 
Mészöly Géza lett az Újpest edzője! 2010. április 4. 20:08 Bekövetkezett az, ami hetek óta lógott a levegőben: távozott az Újpest éléről Willie McStay, utódja pedig a lilák drukkerei által különösen kedvelt Mészöly Géza. A skót szakember közel egyórás egyeztetést követően nyújtotta be lemondását Kovács Zoltán sportigazgatónak, aki el is fogadta azt. Mészöly Géza 2004 és 2006 között egyszer már irányította a negyedik kerületi együttest.
 
Hivatalos: McStay az újpesti edző 2009. július 1. 00:45 Kedden késő este létrejött a megállapodás a felek között, így immár hivatalos: a 2009/2010-es szezonban William John McStay az Újpest FC vezetőedzője - közölte a klub hivatalos honlapja.
 
Megérkezett az Újpest skót edzője 2009. június 23. 09:14 Az Újpest frissen szerződtetett trénere, a Celtictől érkező Willie McStay is csatlakozott a Bükfürdőn készülő kerethez - tájákoztatott a klub hivatalos honlapja.
 
Skót edző vezetheti Európában a lilákat 2009. június 16. 07:05 Angol hírforrások és a magyar sportnapilap is megerősítette, szóban megállapodott egymással Willie McStay, a Celtic tartalékcsapatának edzője és az Újpest együttese. A negyedik kerületiek illetékesei a napokban Glasgow-ban folytattak eredményes tárgyalásokat, amelynek hozományaként a 47 éves szakember irányíthatja a jövőben a lilákat. A szerződést várhatóan kedden írják alá a felek.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu