Kovács Emese: Visszatérek az elitbe!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 23. 18:40
Kovács Emese ezekben a napokban leginkább könyveit és a jegyzetfüzeteit bújja, magántanulóként néhány vizsgával egyelőre még adós: kémiából, fizikából, matematikából és irodalomból is számot kell adnia tudásáról. A tavalyi eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstérmes pillangóúszó egyébként a római világbajnokságon feledtetné a pekingi fiaskót (200 pillangó, 2:12.73 perc, 27. hely). A Jövő SC-ből a Kőbánya SC-be szerződő kiválóság a 200 mellnek és a 400 vegyesnek is több időt, energiát szentel majd, mint korábban.


 

- Kiss Lászlót idézve „kóklerek szóltak bele a felkészülésébe, ezért távolodott el az edzőjétől”. Mire gondolhatott pontosan a szövetségi kapitány?

 

- Pontosan én sem tudom, mire gondolhatott. De az vitán felüli, hogy a felkészülésem nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. Csalódást okoztam, ennél mindenki sokkal többet várt tőlem. Ha emiatt bárki is elmarasztal, vállalom, jogos a kritika.

 

- Ettől függetlenül a szakvezető változatlanul a magyar úszósport egyik legnagyobb reménységének tartja.

 

- Igyekszem is meghálálni a bizalmat. Be akarom bizonyítani, hogy számíthat rám. Én amúgy is olyan típus vagyok, aki általában nem éri el elsőre a céljait, második nekifutásra viszont többnyire igen. Talán az olimpián is így lesz. A tanulópénzt mindenesetre Pekingben megfizettem. Európán kívül még soha sem versenyeztem korábban, egy teljesen új szituáció várt rám a kínai fővárosban. Ott tempóztam két japán lány között, azt sem tudtam, hol vagyok. Londonban már ott szeretnék lenni a legjobbak között.

 

- A Jövő SC már a múlt, mit vár a klubváltástól? A Kőbánya SC-ben visszatalálhat a helyes útra?

 

- Fordulatot hozhat az új környezet, remélhetőleg új lendületet kapok. A Jövő SC-ben már nem bírtam volna folytatni, a Kőbánya SC-ben ennél már csak jobb lehet. Összeszedem magam, és megmutatom, hogy ott a helyem az elitben. Sokkal jobb leszek.

 

- A pekingi fiaskót nem könnyű feledtetni, a római világbajnokság viszont egy nagyszerű lehetőség, hogy kiköszörülje a csorbát...

- A római vb mérföldkő lehet, de azért még odébb van. Azt megelőzően lesz még egy rövidpályás Európa-bajnokság és világbajnokság is. Ezeken a versenyeken is fontos az eredményes szereplés.

 

- Eindhovenben 2:06,71 perccel második lett, Pekingben 2:12.73-mal huszonhetedik. Milyen eredmény kell ahhoz, hogy a vb-n újra versenyre kelhessen a legnagyobbakkal is 200 pillangón?

 

- Ha két perc hat másodpercen belül teljesítem a távot, akkor akár a dobogóra is felállhatok. Egy ilyen eredmény az olimpián is bronzérmet ért volna. A korábbi világcsúcson belül úszó első és második helyezett kínai versenyzők szerintem Rómában már sehol sem lesznek, rajtuk kívül pedig kettő nulla heten belüli idő is csak egy volt a döntőben.

 

- Mikor beszélt utoljára korábbi edzőjével, Fehérvári Balázzsal?

 

- Úgy másfél-két hete. Alig váltottunk néhány szót, hűvösen váltunk el egymástól. Nem így terveztem. Mindegy, tovább kell lépnem.

- És Turi Györggyel?

 

- Pénteken, akkor jártam legutóbb a Kőér utcában. A hétvégén egy meghívásos nemzetközi versenyen vettem részt, ezen a héten meg még nem tudtam lemenni edzésre, mert vizsgákra készülök. Magántanuló vagyok, néhány tárgyat még pótolnom kell.

- Mi van még hátra?

 

- Kémia, fizika, matek, irodalom. Remélhetőleg jövő szerdáig sikerül letudnom az egészet.

- Visszatérve a két trénerre, mik az alapvető különbségek habitusuk, edzésmódszereik között?

 

- Sokat köszönhetek Balázsnak, de Gyuri bácsi azért mégiscsak kinevelt már jó néhány klasszis úszót. És a lányokkal is megtalálja a közös hangot, nemcsak a fiúkkal. Egy olyan edzőre van szükségem, aki tudja, hogyan kell bánni velem, tud kezelni. Gyuri bácsi ilyen. Nehéz eset vagyok, nem tagadom.

- Nyilván továbbra is a pillangóúszásra koncentrál elsősorban, a kétszázra és a százra. De mégis milyen más versenyszámok színesíthetik a repertoárt?

 

- Úgy érzem, érdemes többet foglalkoznom a mellúszással, kétszázon jó lehetek. A Jövő SC-nél ezt nem nagyon erőltették, csak a pillangót. Meg ott van a négyszáz vegyes is, annak idején ebben a számban értem el első sikereimet. Igaz ott meg kell küzdenem Hosszú Katinkával és Jakabos Zsuzsannával is, ha nemzetközi porondon is rajtkőre akarok állni. De állok elébe! Az erős konkurencia csak motivál.

- A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampánynak az egyik reklámarcaként valóban fontos önnek a környezetvédelem, vagy csupán annyiról van szó, hogy igent mondott egy felkérésre?

- Nagyon fontos, otthon is szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és egészségtudatosan élek. Odafigyelek arra, hogy mit eszem, mit iszom. Cikiznek is eleget a biocsírák miatt az uszodában. Persze a kozmetikumok miatt is kapok elég zrikát, egyáltalán nem mindegy, milyen készítményeket használok.

- A SportHirado.hu-n indult egy szavazás, Ki a legszexisebb úszónő?" címmel. Pillanatnyilag Amanda Beardet megelőzve Kovács Emese vezet.

 

- Tényleg? Az első helyen állok? Ez komoly? Nahát!

 

- Igen. Kovács Ágnes a harmadik, Stephanie Rice a negyedik. Laure Manaudou és Franziska van Almsick a vert mezőnyben...

 

- De jó! Ezt el sem hiszem! Minden lánynak jól esik a dicséret, az én önbizalmamnak is jót tesz. De azért elsősorban az eredményeimmel szeretném felhívni magamra a figyelmet.

 

Fotógaléria: Ki a legszexisebb úszónő?

A teniszezőnők után terítéken az úszónők: Ki a legszebb?

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu