A szerbek is ott lesznek a riói döntőben

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 27. 00:10
Szerbia lesz az Egyesült Államok csapatának ellenfele a férfi röplabda Világliga 2008-as versenyének vasárnapi fináléjában, miután déli szomszédaink három szettben győztek Rio de Janeiróban az athéni olimpián bronzérmes Oroszország ellen. A bronzmeccsen a címvédő brazilok és az oroszok csapnak össze.


Ivan Miljkovics szerváinak köszönhetően húztak el az első szettben a szerbek, s a játszma közepén hiába jött fel egy pontra riválisuk, a szett végén Janicsék koncentráltak jobban , és 25-19-re nyertek.

 

A folytatás is csak 8-6-ig volt igazán izgalmas, Kolakovics időkérése után beindult a délszláv henger, hamar ötpontos előnybe kerültek Sydney bajnokai. Ez a játszma végéig ki is tartott, a 25-19-es eredmény most is az orosz sánc tanácstalanságát tükrözte a szerb lecsapásokkal szemben.

 

A harmadik felvonásban minden erejüket összeszedték az oroszok, és sikerült 8-3-ra ellépniük ellenfelüktől. Ivan Miljkovics blokkjai - akit korábban az év röplabdázójának is választottak - azonban visszahozták a meccsbe Szerbiát, amely 20-17-ről aztán képes volt megfordítani a szettet, és megnyerni a mérkőzést.

 

A szerbek az Egyesült Államok csapatával meccselnek majd az aranyért magyar idő szerint vasárnap este, az amerikaiak a címvédő, ötszörös győztes brazilokat verve lettek finalisták.

 

RÖPLABDA, FÉRFI VILÁGLIGA, ELŐDÖNTŐ:
SZERBIA – OROSZORSZÁG 3:0 (25-19, 25-19, 25-23)
Rio de Janeiro, Maracanazinho, vezette: Vang (kínai), Cholakian (argentin)
SZERBIA: Kovacsevics, Bojovics 1, Bjelica, Janics 12, Petkovics, Szamardzsics, Grbics 3, Nikics 3, Gerics, Miljkovics 22, Sztarovics, Podraszkanin 10. Szövetségi kapitány: Igor Kolakovics.
OROSZORSZÁG: Kornyejev, Poltavszkij 13, Koszarjev 7, Grankin 3, Tyetjuhin 7, Hamuckih, Berezsko, Osztyapenko 1, Volkov 8, Verbov, Mihajlov 2, Kulesov 2. Szövetségi kapitány: Vlagyimir Alekno.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu