Vad Lajos: Ez a Honvéd nem az a Honvéd

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 7. 09:29
Búcsúzott a Domino-Honvéd együttese a férfi vízilabdázók Euroliga küzdelmeitől, de Vad Lajos, a megfiatalított Kőér utcai csapat trénere nem tört össze, hogy a folytatásban csak a második számú sorozatban, a LEN-kupában kell vitézkednie csapatával. A vasárnapi kupasorsolást megelőzően a Honvéd szombaton este 19:00 órakor gálamérkőzést játszik a Primorac Kotor együttesével – az előmeccset a magyar Szuperkupáért a szakosztály bajnoki címvédő női gárdája a dunaújvárosi, honi nagy rivális ellen játssza -, a sorozatban hatszor bajnoki címet szerző férficsapat idén a korábbinál szerényebb kerettel és szerényebb reményekkel vágott neki a szezonnak.


„Tudomásul kell venni: ez a Honvéd már nem az a Honvéd – mondta Vas Lajos a SportHirado.hu kérdésére válaszolva. – A név ugyan még szépen csillog, nekünk most az a dolgunk, hogy ez megmaradjon a jövőben is.”

 

„Az Euroligából kiestünk ugyan, de nincs tragédia, a LEN-kupban folytathatjuk. Az elmúlt hétvégi, budapesti selejtezőt biztosan vettük, amitől felhőtlenül boldog lehettem. Különösen attól, hogy montenegrói és görög riválisunkat is biztosan győztük le, az első pillanattól kezdve az utolsóig mi irányítottuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült. A három találkozó tizenkét negyedéből tizenegyet mi nyertünk meg, csak egyet vesztettünk el, fantasztikusan játszottunk.”

 

Az utóbbi években a magyar bajnokságban rendre meghatározó szerepet töltött be a Honvéd, amely a 2000-2001-es bajnoki elsőséget követően még további öt alkalommal szerezte meg a bajnoki címet. Az 1999-2000-es bajnokságot megnyerő Ferencváros edzője Vad Lajos volt, aki a nyáron vette át Kovács István örökét a Kőér utcában.

 

„A nyár elején megkérdeztem a klubvezetőktől, kik azok, akik maradnak és kik azok, akik nem biztos, hogy velünk képzelik el a jövőt. A vezetők elképzelése a fiatalítás volt, ami találkozott az én terveimmel is. A vérfrissítés javában tart, de tudomásul kell venni, hogy az nem megy egyik pillanatról a másikra. A meghatározók közül csak hárman maradtak, Gergely István, Molnár Tamás és Szivós Márton. A perememberek közül nálunk folytatja Vári Attila, Székely Bulcsú, Vindisch Ferenc és Paján Viktor, akikre így érthetően nagyobb feladat hárul, mint korábban. De már ott van a keretben két 17 éves fiatal tehetség, Bátori Bence és Jansik Dávid, akik már most jócskán kapnak lehetőséget a bizonyításra és a fejlődésre. Ők pedig élnek is a lehetőséggel: az elmúlt heti LEN-kupa-selejtezőn Bátori gólkirály tudott lenni. Vezérletükkel kell ismét csillognia a Honvédnak.”

 

A Domino az egyik nagy hiányzója lesz az Euroliga küzdelmeinek, hiszen a riválisok évek óta ott találhatták a csoportkörben. Még a Bajnokok Ligája nevén futó sorozatban a 2001-2002-es kiírásban második helyen végzett a csapat, miként az Euroliga 2003-as, illetve 2005-ös szezonjában. A köztes évben, 2004-ben a Domino házigazdája lehetett a sorozat négyes döntőjének, a margitszigeti finálét követően a Honvéd játékosai lehettek a legboldogabbbak.

 

Akkor azonban mások voltak a lehetőségek, ahhoz mérten pedig az elvárások is. A Domino nagy sorozata Kovács István szerződtetésével kezdődött, aztán sorban érkeztek a válogatott klasszisok. A 2001-es bravúros bajnoki győzelem után érkezett a csapathoz a szponzor T-Mobile, így az együttes több olimpiai bajnokot is haza tudott csábítani külföldi klubjaiktól.

 

Leigazolták Molnár Tamást, Biros Pétert, Kiss Gergőt, majd 2002-2003-as szezonban Vári Attila is csatlakozott a csapathoz. A nagy szenzáció 2004-ben Benedek Tibor hazaigazolása volt, ám ő is távozott leghamarabb a "nagyok" közül: 2007-ben visszament Reccóba. Ekkor indult meg az "elvándorlás", először Biros Péter szerződése járt le, majd egy évvel később otthagyta a csapatot Kiss Gergő, Fodor Rajmud, Bárány Attila és Hárai Balázs is.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu