Szeged-veréssel menetel tovább a Fradi

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 10. 19:53
Hazai pályán, a Népligetben folytatta tovább bravúros szereplését a Ferencváros férfi vízilabda-csapata az élvonalbeli bajnokság 10. fordulójában. A zöld-fehérek a múlt évben remeklő Szeged ellen arattak 9-7-es győzelmet. A hazaiak legjobbja, a friss válogatott kerettag Babay Árpád volt, aki háromszor vette be a korábbi Fradi-játékos, Baksa László kapuját.


Hosszú szünet után folytatódott a vízilabda-bajnokság a férfiaknál, ahol mindössze a Vasas tudott magabiztosan nyerni, míg a forduló rangadóján a Ferencváros a Szegedet fogadta.

A bajnokságban meglepetésre második helyen álló FTC a LEN Kupában menetelő Szegedet fogadta a Népligetben. A vendégek a mérkőzés elején még vezettek, de az első játékrész után már csak alárendelt szerepet játszottak.

A második negyedben elromló eredményjelző miatt többet állt a játék, mint ment, a "hosszú szünet" pedig öt perc helyett majd' negyedóráig tartott. A lehetetlen körülmények között játszó csapatok soká gólképtelenek voltak, majd Marnitz Gergő révén a Ferencváros törte meg a "csendet".

A zöld-fehérek már három góllal is vezettek, a tehetetlen, fantázia nélkül játszó szegediek csak asszisztálni tudtak saját vereségükhöz.

A bajnoki címvédő Vasas együttese idegenben aratott fölényes, 16-7-es győzelmet a Szolnoki Főiskola ellen. A piros-kékek vezérei ezúttal is a Varga-testvérek és Hosnyánszky Norbert voltak, mindannyian háromszor találtak be a jászságiak kapujába. Földi László tanítványai ezzel továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a tabellát.

Nem tudott nagy arányú győzelmet aratni viszont a Honvéd a Pécs ellen, a gyengén játszó Domino csak két-három góllal tudta maga mögött tartani az egyre jobb eredményeket bemutató vendégeket. Az ezüstérmes pozícióban lévő együttes a Kőér utcában 9-6-ra győzött végül. A meccs két legeredményesebb játékosa az egyaránt háromszor betaláló honvédos Molnár Tamás, illetve a pécsi Ágner Zoltán voltak.

A Honvédot ezen a mérkőzésen bemutatott játéka nehéz helyzetbe hozhatja a szerdai, Kazany elleni LEN Kupa negyeddönőn.

 

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I:
FTC - Szeged Beton VE 9-7 (3-4, 2-1, 2-0, 2-2)
Szolnoki Főiskola - TEVA Vasas-Plaket 7-16 (1-3, 3-5, 1-4, 2-4)
Szentesi VK– OSC Opus Via 7–12 (1–4, 3–1, 1–2, 2–5)
Domino-Honvéd - PVSK-Fűszért 9-6 (3-1, 3-2, 2-1, 1-2)
ZF Eger - UNIQUA-UTE 14-11 (5-3, 4-2, 3-3, 2-3)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu