Remek Vasas-siker a horvát bajnok ellen

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 28. 20:35
Két győzelem, egy vereség a magyar csapatok mérlege az Euroliga csoportkörének 1. fordulójában: a Vasas 11-8-ra verte a Jug Dubrovnikot, a Domino-Honvéd 12-10-re legyőzte az Olympiakoszt, a ZF-Eger viszont 8-6-os vereséget szenvedett Kazanyban.


Nemrég költözött albérletbe a Szőnyi útra a Komjádiból a Vasas és eddig parádés teljesítményt nyújt új otthonában. Egy héttel ezelőtt a Magyar Kupában 14-13-ra múlta felül hosszabbítást követően az egrieket, most pedig egy még jelentősebb diadalt könyvelhetett el.

Pedig féltettük a piros-kékeket, hiszen a horvát bajnokkal találkozott, csak tökéletes vagy azt közelítő teljesítmény érhetett győzelmet. Nos, Földi László vezetőedző csapata az MK-val ellenétben nagyszerűen védekezett, a válogatott kapus, Nagy Viktor védhetetlennek látszó lövéseket is hárított.

Elől pedig Kis Gábor volt elemében centerként, az átlövések is sikerültek. Az első negyed után 1-1 állt asz eredményjelzőn, utána azonban beindult a Vasas-henger. A horvátok csak kapkodták a fejüket, hiszen a Varga-fivérek (Dániel és Dénes) mellett Katonás Gergely, Létay Krisztián és Hosnyánszki Norbert is szép gólokkal járult hozzá a diadalhoz.

A három gólos különbség még jól jöhet, hiszen pontazonosság esetén az egymás elleni mérleg dönt.

A délutáni budapesti összecsapáson a nyáron ismét átalakult Honvéd hatalmas csatát vívott, igazi bravúrt hajtott végre a győzelem megszerzésével. Pedig az elején úgy tűnt, viszonylag könnyű dolga lesz Vad Lajos együttesének, lévén elhúzott 3-0-ra.

 

A pireusziak ekkor ébredtek fel, fordítottak, végül Szívós Márton bombájával lett  döntetlen a nagyszünetre. A harmadik negyedtől remekelt a kétszeres olimpia bajnok kapus Gergely István, pazar védéseinek köszönhetően maradt esélyt az utolsó felvonásra. Az Olympiakosz még vezetett 8-7-re, de a Honvéd két perccel a befejezés előtt már 12-9-re állt, eldöntötte a mérkőzés sorsát.

 

A vasárnap a Magyar Kupa döntőjében óriási csatában veszítő egri csapatnak nem volt esélye a pontszerzésre a végig jobban játszó Kazany ellen. A felénél 6-3 volt az oroszoknak, akik két találatot megőriztek előnyükből a végéig.

 

EUROLIGA, 1. FORDULÓ:
B CSOPORT: TEVA VasasPlaket-Jug Dubrovnik 11-8
C CSOPORT: Domino-Honvéd–Olympiakosz Pireusz 12–10
D CSOPORT: Szintyez Kazany - ZF-Eger 8–6

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu