Először akkor nem értettem, amikor négy éve, az elmúlt három évtized legsikeresebb olimpiai vívószereplése után mennie kellett Szabó Bence szövetségi kapitánynak. Az athéni olimpián egy arany- és két ezüstéremmel, valamint huszonhat olimpiai ponttal zárt a sportág.
Utóbbi 1972 óta a második legtöbb, de csak az 1996-os atlantai szereplés volt jobb ennél, amikor viszont aranyat nem nyert a csapat. Szóval ezután a kifejezetten sikeresnek mondható szereplés után nem hosszabbítottak szerződést Szabóval, a kétszeres olimpiai bajnokkal, hanem pályázatokat írtak ki külön a három fegyvernemi kapitányi posztra.
Ez utóbbi idehaza akkor újdonság volt. Igaz, a szakágaknak (tőr, párbajtőr, kard) volt saját felelőse, sőt ezen belül külön férfi és női szakágvezető is, ám mindig volt egy olyan személy, aki legfölül összefogta az egészet (Szabó Bencét megelőzően évtizedekig Kovács Tamás töltötte be ezt a posztot). Nem mondom, egy olyan (le)szereplés után, mint a pekingi, felvetődhetett volna a változtatás jogossága, ám egy olyan sikeres után, mint az athéni…
Szabó Bence ugyan beadhatta volna pályázatát, de ő – némileg joggal – megsértődött, és inkább elment venezuelai kapitánynak, hogy aztán olyan magasságokba vezesse a dél-amerikai ország válogatottját, amilyenbe azon a környéken még soha nem jártak. Most is megtehette volna ugyanezt, saját bevallása szerint meg is írta a pályázatot, de aztán mégsem nyújtotta be. S nagy valószínűséggel neki volt igaza. Vele a négy évvel ezelőtti sikerek után nem hosszabbítottak szerződést, mással minden idők leggyengébb szereplése után igen.
Nem nagyon értem, hogy mi zajlik az utóbbi időben a pást körül. Mert nézzük a tényeket: mióta 1904-ben először indult magyar kardvívó az olimpián, most fordult elő olyan először, hogy pont nélkül maradt a szakág. Egy ilyen tradicionálisan magyar fegyvernemben, amelyben eddig huszonkét magyar olimpiai arany – azaz az összes vívó elsőség kétharmada – született, egy ilyen bukás után egyértelmű lenne a váltás.
Persze Nébald Györgynek – hiszen róla van szó – akadnak érdemei is. Tavaly a gárda már-már temette az olimpiára való kijutást, amikor – mint derült égből a mennykő – megnyerték a szentpétervári világbajnokságot. Így, és csakis így tudott a legeredményesebbnek számító férfi kardcsapatunk kvalifikációt szerezni Pekingbe.
Ezt követően azonban nem sikerült megismételniük a világbajnokságon nyújtott teljesítményt sem a Világkupákon, sem az Eb-n, az olimpián pedig minden eddiginél gyengébben szerepelve, mindössze hetedik lett a csapat. A női válogatottunk ki sem jutott, míg egyéniben nem került a nyolc közé versenyzőnk.
Valakiknél az elnökségben azonban nagyon jól fekszik Nébald, ha egy ilyen (le)szereplés után a helyén maradhatott. Pláne, amikor olyan kihívója volt, mint Kovács Tamás, aki hosszú évtizedekig volt a magyar válogatott sikerkapitánya. Aki mellett ráadásul a szakma is teljes mellszélességgel kiállt.
Nem nagyon értem, hogy mi zajlik az utóbbi időben a pást körül. Itt van például a tőrözők esete. Bő másfél évtized után Bernát Zoltán keze munkájának köszönhetően alakult ki egy olyan ütőképes női csapat, amely világversenyt tudott nyerni, s amelynek tagjaival minden ellenfélnek számolnia kell. Az olimpián ezt csak a negyedik helyre volt elég, de ettől függetlenül a jó eredmény lehetősége továbbra is bennük van.
Neki valószínűleg az Ujlaky-ügy tett be. Mint ismert, az olimpiát követően fegyelmi vizsgálatot indítottak a csapat tartalékával szemben. A részben francia származású vívónő ellen többek között azért kezdeményeztek eljárást, mert nem volt hajlandó társaival edzeni, minősíthetetlen hangnemben beszélt velük, egy alkalommal pedig a melegítőjét is látványosan megtaposta.
A vádak azonban nem nyertek bizonyítást, a vívónő csak felfüggesztett büntetést kapott, ezek után pedig Bernát azzal fenyegetőzött, hogy újraválasztása esetén sem vállalja a munkát. Aztán persze ő volt a legjobban meglepődve, hogy nem választották meg újra. A szakma ugyan mellette állt, na de ez a zsarolás nem tett túl jót az imázsának. A döntést hallva aztán úgy döntött, hogy az edzősködést is befejezi.
Nem nagyon értem, hogy mi zajlik az utóbbi időben a pást körül. Azt viszont már igen, hogy miért nyújtotta be mindezek után lemondását dr. Gémesi György, a szövetség elnöke. Ő három szakembert támogatott, ám közülük csak Kulcsár Győző futott be. Ha egy elnök elképzelése ennyire ütközik az elnökségével, akkor kultúrkörökben le szokták vonni a megfelelő konzekvenciákat.
Bár ő maga nem nevesítette távozásának okát – „Vannak helyzetek, amikor az ember értékrendjével ellentétes dolgok miatt nincs más megoldás. Már reggel úgy jöttem ide, hogy ha úgy alakul, visszaadom a bizalmat.” – nyilvánvaló, hogy Szekeres Pál meg- és Nébald György újraválasztása van a történtek mögött. Az pedig érthető, hogy elnökként nem akarja olyan kapitányok esetleges gyengébb szereplése miatt tartani a hátát, akiket nem is támogatott.
Hogy mi lesz így a magyar vívósporttal? Nagy valószínűséggel végleg átveszi majd a hatalmat a pénz, a szponzorok. Csakhogy nincs garancia arra, hogy a pénzhez társulni fognak majd a megfelelő eredmények is…