Csodálatos! Európa csúcsán a Szeged!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 22. 20:12
Fantasztikus hangulatban, óriási izgalmak közepette, s kétgólos hátrányát ledolgozva végül büntetőkkel nyerte meg a Szeged férfi vízilabda-csapata a LEN-Kupát a görög Panioniosz ellen. A rendes játékidőben 9-7-re, a hosszabbítás végén 12-10-re vezettek a mieink, hogy aztán az orosz rulettet 17-13-ra megnyerjék. A Szeged története első nemzetközi kupasikerét ünnepelheti. A Vasas ugyanakkor hiába nyert a Pro Recco elleni az Euroliga negyeddöntőjének idegenbeli visszavágóján, a címvédő olasz együttes jutott be a négyes döntőbe.


Bár a bajnokság legjobb négy csapata közé nem tudtak bekerülni, a nemzetközi kupában menetelnek a Szeged pólósai. Kásás Zoltán tanítványai bravúrt bravúrra halmozva jutottak el a második számú európai versengés fináléjához – történetük során másodszor. Többek között a Cattaro, a Vojvodina és a Kazany sem jelentett akadályt Baksa Lászlóék számára. Így a - gyengébbnek tartott – görög Panioniosz ellen csakis a végső siker lebeghetett a szemük előtt.

Az első meccs mégsem úgy sikerült, ahogy azt a Beton-szurkolók elvárták, hiszen kedvenceik 8-6-ra kikaptak Athénban. Majd a szombati főpróba sem okozott osztatlan örömet a fanatikusok és a fejben kissé elfáradó szegedi játékosok között. A Ferencváros ellen hazai pályán elszenvedett kétgólos vereség nem adott plusz önbizalmat Varga Tamáséknak.

Az idényt gyengén kezdő, ám a folytatásban magára találó Szeged tehát így indult neki a görögök elleni visszavágónak. Nem volt kérdés, a vendégek elsősorban az első meccsen négyet vágó Varga Csuvira, illetve a kétszer betaláló Weszelovszky Lászlóra figyeltek oda.

Mozdulni sem lehetett. Már egy órával a meccs előtt óriási tömeg készülődött a Szegedi Sportuszodában a város - egyik - büszkeségére, a pólócsapatra. Egy valami azonban nyilvánvalóvá vált: a létesítmény nem megfelelő és legfőképpen nem méltó egy nemzetközi mérkőzés megrendezésére. Hatványozottan igaz ez egy kupadöntőre. Körülbelül dupla annyian zsúfolódtak be a partra, mint amennyi a befogadóképesség.

Pallay Péter
Molnár Péter bombája pillanatokon belül süvít a görög kapu felé Fotó: Pallay Péter

De egy ilyen fontos esemény kapcsán foglalkozzunk inkább magával a játékkal, hiszen történelmük legnagyobb sikerére készültek Baksa Lászlóék. Nem véletlen a szegedi kapus nevének kiemelése, hiszen nélküle már az első félidőben elúszhatott volna a serleg...

Sima 2-0-val nyitottak a görögök, úgy tűnt, az öltözőben maradtak Varga Tamásék. Weszelovszky gólja után azonban felrobbant az uszoda, és a szurkolók el sem hallgattak egészen a meccs végéig. A negyed közepén megérkezett Kemény Dénes szövetségi kapitány és a csinos kosaraslányok is átértek a csarnokból. Dopping tehát volt a hazaiak számára.

A második játékrész végére már Kásás Zoltán legényeinél volt az előny (5-4). Innentől a görögök a pokolban érezhették magukat. Elkezdtek védekezni a hazaiak, blokkjaikkal elbizonytalanították a Panioniosz pólósait. Weszelovszky és Baksa klasszis megmozdulásaival 9-5-re húzott el a Beton. A második és a harmadik negyedet 7-2-vel zárta a Szeged. Ha csak az előbbi eredményt nézzük a magyar együttes biztos kupagyőztes!

Ám sajnos még egy negyed hátra volt és ekkor kamatostul visszakapott mindent a vendéglátó gárda: Kokkinakisz és Papadokonasz góljaival megint kettő volt közte (9-7). Nem született már újabb gól, jöhetett a hosszabbítás kétszer három perce. Ez sem kezdődött jól...

Feljöttek 9-9-re a görögök és már-már elúszni látszott az esély. Rendületlenül zúgott a vastaps, Varga Tamás majd névrokona, Péter is bebombázott egy-egy labdát, amivel már 11-9 volt. Kokkinakisz viszont megint hallatott magáról., amire ismét jött a magyar válasz. No, meg az ötméteresek!

Pallay Péter
A büntetők percei: Komlósi Péter odanézni sem bír Fotó: Pallay Péter

Nem lehetett tippelni a végére. Iszonyatos izgalmak, fantasztikus buzdítás és kegyetlen bírói ítéletek. De jöhetett a lutri. Mintha egy kockát dobnának fel. Kásás Zoltán gyorsan kijelölte a büntetődobókat. Persze a két rutinos róka, Csuvi és Wesze a végére maradt.

Igeeen! Elsőként a kapuban Vejzagics bombája! Kokkinakisz jön. Kapufa!!!! Baksa megbabonázta a görög klasszist. Következett Lehmann és Miralisz gólváltása. Hasonlóan hozzájuk, Juhász is betalált. Jöhetett Lotzinakisz. Elsőre Baksa a kapufára mentett, ám a hellén játékos állítólag nem hallotta a sípszót. Az egyik bíra ismétlést rendelt el, a másik nem. Végül az előbbi nyert: Lotzinakisz pedig a másodikat már bevágta. A következő körben Weszelovszky és Berisztianosz is belőtte a sajátját.

Következett a sok nagy csatát megélt Varga Tamás, az állandóan sajgó hátával. A kezében volt a szegediek sikere: ha belövi a mennybe megy, ha kihagyja akár a pokolba is kerülhetett volna. DE BELŐTTE! A Szeged ezzel történelmet írt, hiszen a csongrádi város első nemzetközi kupagyőzelmét gyűjtötték be a srácok! A több mint tíz évvel ezelőtt, a Pescara ellen elveszített döntő után, ezúttal már megnyerte a LEN-kupát a Beton. Hihetetlen siker! Kásás Zoltán és segítői pedig holnapig száríthatják ruháikat, hiszen ők sem úszták meg szárazon.

FÉRFI VÍZILABDA LEN-KUPA-DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
SZEGED-BETON VE–PANIONIOSZ (görög) 12–10 (2–3, 3–1, 4–1, 0–2, 0–2, 3–1) – ötméteresekkel: 5–3

 

Pallay Péter
Kásás Zoltán a fürdetés után boldogan pacsizott a szurkolókkal Fotó: Pallay Péter

FÉRFI EUROLIGA:
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
  • Pro Recco (olasz) – TEVAVasas-Plakett 9-10 (2-3, 0-1, 5-3, 2-3)
Továbbjutott a Pro Recco, 20-18-as összesítéssel

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu