A Vasas szétcincálta Birosékat

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 12. 21:01
Ellentmondást nem tűrő játékkal egyenlített a Vasas a férfi pólóbajnokság döntőjében az Eger ellen. A címvédő az első, ötméteresekkel elveszített mérkőzést követően 6-2-re verte hazai pályán a hevesieket. Gerendás György csapata szétesetten, kapkodva vízilabdázott, esélye sem volt a győzelemre. Folytatás szombaton.


A feszült hangulatú összecsapás első félidejében remekül védekeztek a csapatok. Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert gólját Katonás Gergő és Hosnyánszky cserével való végleges kiállítása ellensúlyozta valamelyest. Igaz, a túloldalon Kevin Graham is erre a sorsra jutott a későbbiekben.

Ez sem zavarta meg az angyalföldieket, a negyedik negyedben még hármat berámolva eldöntötték a meccset. Hiába Szécsi Zoltán bravúrjai, az Eger nem tudott 2-0-s előnyt szerezni a Szőnyi úton. Így, ahogy az egriek szakvezetője, Gerendás György fogalmazott a mérkőzést követően, kezdődhet minden előlről. Rögtön szombaton.

A harmadik helyért folyó csata sem dőlt el, a Ferencváros ugyanis ötméteresekkel egalizált a Szeged ellen. A hétvégén a Tisza partján folytatódik a párharc. 

FÉRFI VÍZILABDA OB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
TEVA VasasPlaket-ZF Eger 6-2 (2–0, 0–0, 1–1, 3–1)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1. 
A harmadik helyért:
FTC Fisher-Klíma - Szeged Beton VE  8-8 - ötméteresekkel 12–11 (1–3, 1–0, 1–2, 4–2, 0–0, 1–1)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu