„Wenger tette tönkre a karrieremet!”

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 22. 12:38
Robert Pires roppant dühös és bosszúszomjas. A spanyol Villarreal francia futballzsenije már alig várja, hogy csapata megmérkőzzön az Arsenallal a Bajnokok Ligájában. A középpályás meglepő nyilatkozatra ragadtatta magát, amikor kijelentette, egykori kenyéradójának menedzsere, Arsene Wenger tette tönkre fényes karrierjét.


Villarreal-Arsenal: a labdarúgó Bajnokok Ligája egyik negyeddöntője lesz ez, ám a hatalmas tét mellett, a felszín alatt nyughatatlan erők dolgoznak. Legalábbis Robert Pires esetében így van, neki és korábbi angol klubjának ugyanis van még elintéznivalója egymással.

 

Merthogy Pires bosszúra készül. A futballista az elveszített 2006-os BL-döntőben szerepelt utoljára az Arsenal színeiben, ám a Barcelona elleni összecsapáson korán, már a 20. percben lecserélték, mert Jens Lehmann kapust kiállította a játékvezető. Neki kellett lemennie, őt áldozta be Wenger a cserekapus Almuniáért.

 

„Arsene Wenger tönkretette a karrieremet! - nyilatkozta keserűen Pires. - Sosem bocsátom meg neki, hogy engem vett le a pályáról. Azóta is képtelen vagyok feldolgozni, hogy csak alig húsz percet játszhattam a fináléban. A döntő ugye Párizsban volt, a lelátón ült az egész család, a szüleim is. Teljesen padlót fogtam. Mindez alapvetően befolyásolta döntésemet, el kellett jönnöm onnan.”

 

A 35 esztendős játékos hozzátette, az Arsenalban jelenleg szinte csak külföldiek vannak, nincs meg az a keveredés angol és nem angol között, mint az ő idejében. Ezért nem olyan most a csapat, mint volt akkor. Ez pedig döntő lehet.

 

„Egyetlen dolog jár a fejemben, amióta tudom, hogy az Arsenallal játszunk majd a négy közé kerülésért: rettegjenek az angolok, mert ki fogjuk ütni őket!”

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu