Paraguay a vébé egyik sötét lova, fantasztikus menetelésbe kezdett a selejtezők során, első tíz meccséből hetet megnyert, de aztán egy kicsit leeresztett. Ugyan még két fordulóval a vége előtt is éllovas volt a csapat, a végelszámolásnál be kellett érnie a harmadik hellyel Brazília és Chile mögött.
Ha két évvel ezelőtt rendezték volna a vb-t, talán vérmesebb reményekkel vághatna neki a tornának, akkor az ötszörös világbajnok Brazília is otthagyta a fogát Paraguayban, pedig a második félidőt emberelőnyben játszotta. Kettő-nullára kapott ki a selecao.
Így sem kell szégyenkeznie a Martino-csapatnak, kilenc meccsen gólt sem kapott, sorozatban negyedszer kvalifikálta magát a világversenyre. Az országban úgy tartják, a paraguayi csapat jobb Argentínánál, s ezt az eredmények is igazolják: Buenos Airesben döntetlenre végeztek egymással, Asúnciónban a hazaiak nyertek.
Gerardo Martino nagy szívfájdalma, hogy nem számíthat a csapat talán legjobbjára, Salvador Cabanasra, akit januárban lőttek fejbe egy mexikóvárosi bárban. A csatár rehabilitációt tölti, és csak nézőként lehet jelen Dél-Afrikában.
A támadó részleg névsora így is veretes, ott lesz a Manchester City csillaga, Roque Santa Cruz, aki sérülések miatt csak öt selejtezőn léphetett pályára. Ott lesz Oscar Cardozo,a portugál élvonal gólkirálya, és ott lesz a válogatottban bombaformát mutató Nelson Valdez, a Dortmund támadója.
Santa Cruz egyik nyilatkozatában elmondta, a piros-fehéreknek sikerült levetkőzniük kishitűségüket, amely szerinte már több vébén is a vesztüket okozta (például 1998-ban vagy 2002-ben). Gondot jelenthet azonban, hogy nincs olyan szervező középpályásuk, aki fazont szabhatna játékuknak. A dél-amerikai szakírók leginkább Néstor Ortigozától (Argentinos Juniors) várják ezen feladatok ellátását.
A végére következzen az albiroja egyik titkos fegyvere, amelyet azonban csak spanyolajkú csapatok ellen vethet be: a játékosok az őslakosok nyelvén (guarani) kommunikálnak egymással a pályán, hátha így könnyebben túljárnak riválisaik eszén...
PARAGUAY-BRAZÍLIA 2-0
Szövetség: Asociación Paraguaya de Fútbol (APF)
Alapítva: 1906
FIFA-tag: 1925
CONMEBOL-tag: 1921
Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
Elnök: Juan Angel Napout
Internet: https://www.apf.org.py/
Világbajnoki szereplés: 7 (1930, 1950, 1958, 1986, 1998, 2002, 2006)
Legnagyobb sikerek: CopaAmérica-győztes (1953, 1979),háromszor jutott tovább vb-csoportjából (1986, 1998, 2002)
Helyezése a FIFA világranglistáján: 30
Csúcsok:
- Első válogatott mérkőzés: 1919. március 11.: Paraguay - Argentína 1-5
- Legnagyobb arányú győzelem: 1949. április 30.: Paraguay-Bolívia 7-0
- Legnagyobb arányú vereség: 1926. október 20.: Argentína-Paraguay 8-0
- Legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos: Carlos Gamarra (110)
- Legtöbb gól a válogatottban: José Saturnino Cardozo (25)
- Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb-selejtezőn: Cristian Riveros, Justo Villar,nelson Valdez, Paulo da Silva (17)
- A vb-selejtezők paraguayi gólkirálya: Salvador Cabanas (6)
| 1. Brazília | 18 | 9 | 7 | 2 | 33 | 11 | +22 | 34 |
| 2. Chile | 18 | 10 | 3 | 5 | 32 | 22 | +10 | 33 |
| 3. Paraguay | 18 | 10 | 3 | 5 | 24 | 16 | +8 | 33 |
| 4. Argentína | 18 | 8 | 4 | 6 | 23 | 20 | +3 | 28 |
| 5. Uruguay | 18 | 6 | 6 | 6 | 28 | 20 | +8 | 24 |
| 6. Ecuador | 18 | 6 | 5 | 7 | 22 | 26 | −4 | 23 |
| 7. Kolumbia | 18 | 6 | 5 | 7 | 14 | 18 | −4 | 23 |
| 8. Venezuela | 18 | 6 | 4 | 8 | 23 | 29 | −6 | 22 |
| 9. Bolívia | 18 | 4 | 3 | 11 | 22 | 36 | −14 | 15 |
| 10. Peru | 18 | 3 | 4 | 11 | 11 | 34 | −23 | 13 |
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »
