Vb-2010: Akik nem bírtak a magyarokkal

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 22. 20:09
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek tapsolhattak a szurkolók. A Sporthirado.hu a rajtig bemutatja a tornán induló 32 nemzeti válogatottat. Ezúttal az egyik legkiegyenlítettebb csoportból, az E-jelűből vesszük górcső alá a dán válogatottat.


Bemutatkozik a dán válogatott

Annak ellenére, hogy Dánia már 1908-ban kilépett a nemzetközi futballporondra és abban az évben 17-1(!)-re győzte le Franciaországot, az 1964-es Eb-negyedik helyezéstől eltekintve csak az 1980-as évektől vetette meg lábát a világversenyeken. A mindössze ötmillió lakost számláló skandináv állam utóbbi húsz futballévét az ellentétek jellemzik. Az elmúlt hat világbajnokságból háromra ki sem jutott, ám amikor túlélte a selejtezőt, akkor kétszer a legjobb 16 közé került, a Peter Schmeichel és a Laudrup fivérek fémjelezte csapat pedig 1998-ban csak a brazilok ellen vérzett el a negyeddöntőben. Dániában azonban mégsem erre, hanem az 1992-es csodára emlékeznek leginkább, amikor tartalékországként bekerülve ült fel Európa trónjára.

Az utóbbi 5-6 esztendőben hanyatlásnak indult a dán labdarúgás. A 2004-es Eb-negyeddöntő óta lemaradt a németországi világbajnokságról illetve a 2008-as kontinenstornáról, így a 2010-es selejtezők előtt senki sem gondolta, hogy a Portugália és Svédország mellett labdába rúghat. Aztán eltelt hat forduló, és öt győzelem mellett csak a magyar válogatott tudott pontot szerezni ellenük (amely az utolsó fordulóban tétnélküli meccsen le is győzte őket). Az előny kitartott, Dánia mindenki legnagyobb meglepetésére egy körrel a vége előtt megnyerte csoportját és negyedszer jutott ki a vb-re.

A csapat ereje a középpálya és a csatársor variálhatóságában rejlik, amely bármennyire meglepő, az Arsenal és a Barcelona támadóalakzatához hasonlítható. Morten Olsen tökéletesen mozgatja fiait, így nehéz eldönteni, hogy éppen 4-3-3-at vagy 4-5-1-et játszik az együttes. A játékosok állandóan változtatva helyüket néha középen járatva a labdát törnek be a tizenhatosra, máskor a szélekről Nicklas Bendtnert célozzák meg beadásaikkal. A problémát a selejtezők során a beívelések minősége jelentette, amely gyakran ígéretes lehetőségek elpuskázásával járt. További gyenge pontként az igazán ütőképes kispad hiánya említhető.

Mire megy Dánia az E-csoportban? Az együttes soha nem esett ki a világbajnokság csoportkörében, minden esélye megvan arra, hogy a sorozat folytatódjon. Egy biztos, sokáig nem csodálhatják a dél-afrikai tájat a skandinávok, mivel rögtön a nyitómérkőzést a négyes legerősebb tagjával, Hollandiával játsszák. Elméletben a következő találkozó dönthet a második hely sorsáról, Kamerun a szakértők szerint azonos játékerőt képvisel a dánokkal. Ha minden jól megy az Olsen-legényeknek, Japán ellen biztosíthatják be a nyolcaddöntős helyüket, egy baj van, ott Olaszország következhet...

A legnagyobb nevek

Rutinos csapat érkezik Afrikába. Az előzetesen megnevezett 30 fő döntő része évekkel ezelőtt bemutatkozott a válogatottban, az utóbbi két évben csak négyen kerültek be a jelenlegi keretbe. A dánok legnagyobb fegyvere Nicklas Bendtner, aki az Arsenalban tavasszal sorra lőtte a gólokat, elég ha a Porto elleni márciusi mesterhármasára gondolunk. A csatár támogatása három rutinos ember, Martin Jörgensen, Jon Dahl Tomasson és Dennis Rommedahl feladata lesz. A középpályás védekezés kulcsát Christian Poulsen jelenti, aki végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a selejtezők során. Hiányát Ausztria ellen érezte meg az együttes, amikor márciusban barátságos meccsen váratlan 2-1-es vereségbe szaladt bele Bécsben. A hátvédsorért a Liverpoolt erősítő Daniel Agger és a Fiorentinában futballozó Per Kröldrup felel, míg a kaput a Stoke Cityben szereplő Thomas Sörensen védi majd, aki a hírek szerint biztosan felépül áprilisban összeszedett könyöksérüléséből.

A DÁNOK ELŐZETES VB-KERETE:
Kapusok: Thomas Sörensen (Stoke City), Stephan Andersen (Bröndby), Kim Christensen (Göteborg), Jesper Christiansen (FC Köbenhavn)
Hátvédek: William Kvist (FC Köbenhavn), Simon Kjaer (Palermo), Lars Jacobsen (Everton), Per Kröldup (Fiorentina), Daniel Agger (Liverpool), Patrick Mtigliga (Málaga), Simon Poulsen (AZ Alkmaar), Leon Jessen (Midtjylland), Anders Christensen (OB Odense).
Középpályások: Martin Jörgensen (AGF Aarhus), Christian Poulsen (Juventus), Jakob Poulsen (AGF Aarhus), Dennis Rommedahl (Ajax), Thomas Kahlenberg (VfL Wolfsburg), Thomas Enevoldsen (FC Groningen), Christian Eriksen (Ajax), Mikkel Beckmann (Randers), Mikkel Thygesen (Midtjylland), Michael Krohn-Dehli (Bröndby IF), Daniel Jensen (Werder Bremen), Michael Silbernauer (FC Köbenhavn), Jepser Grönkjaer (FC Köbenhavn).
Támadók: Jon Dahl Tomasson (Feyenoord), Soren Larsen (Toulouse), Nicklas Bendtner (Arsenal), Morten Rasmussen (Celtic)

Szövetség: Dansk Boldspil-Union

Alapítva: 1889

FIFA-tag: 1904

UEFA (Európai Labdarúgó-szövetsé)-tag: 1954

Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Elnök: Allan Hansen

Internet: www.dbu.dk

Világbajnoki szereplés: 3 (1986, 1998, 2002)

Legnagyobb sikerek: Európa-bajnok (1992), Konföderációs Kupa-győztes (1995), vb-negyeddöntős (1998)

Helyezése a FIFA világranglistáján: 35.

Csúcsok:

- Első válogatott mérkőzés:  1908. október 19.: Dánia - Franciaország B 9-0

- Legnagyobb arányú győzelem: 1908. október 22.: Dánia - Franciaország 17-1

- Legnagyobb arányú vereség: 1937. május 16.: Németország - Dánia 8-0

- Legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos: Peter Schmeichel (129 mérkőzés, 1987-2001)

- Legtöbb gól a válogatottban: Poul Nielsen (52 gól, 1910-1925)

- Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb-selejtezőn: Christian Poulsen, Dennis Rommedahl (10 mérkőzés)

- A vb-selejtezők dán gólkirálya: Sören Larsen (5 gól)

EURÓPAI VB-SELEJEZŐ, 1. CSOPORT, VÉGEREDMÉNY:
1. Dánia 10 6 3 1 16:5 11 21
2. Portugália 10 5 4 1 17:5 12 19
3. Svédország 10 5 3 2 13:5 8 18
4. Magyarország 10 5 1 4 10:8 2 16
5. Albánia 10 1 4 5 6:13 -7 7
6. Málta 10 0 1 9 0:26 -26 1
A DÁN VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI A VILÁGBAJNOKSÁG E-CSOPORTJÁBAN:
június 14. 13:30, Johannesburg: Hollandia - Dánia
június 19. 20:30, Pretoria: Kamerun - Dánia
június 24. 20:30, Rustenburg: Dánia - Japán

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-2010: Kamerun nem csak Eto'óról szól
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-2010: Japán célja az elődöntő
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu