Vasas-akadémia Kubala László nevével

Létrehozva: 2011. december 9. 17:15
Péntektől Kubala László, a Vasas és az FC Barcelona egykori legendás labdarúgójának nevét viseli a Pasaréten és a Fáy utcában működő utánpótlásműhely.


Hosszas előkészületek után sajtótájékoztató keretében került sor névfelvétel ünnepélyes bejelentésére, amely eseményen részt vett Kubala László egyik gyermeke, Carlos Kubala is.

Az Akadémia tulajdonosainak döntése alapján - még 2011 nyarán -, Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke személyesen, Barcelonában kérte fel a családot az együttműködésre. A hozzátartozók részéről azonnal megkapott elvi hozzájárulást követően folytatódtak az egyeztetések, amelynek csúcspontja volt a hivatalos névadó ünnepség.

Markovits László ezzel kapcsolatban kiemelte, már az első megkereséskor is mennyire nyitott, pozitív hozzáállás jellemezte a Kubala családot , melynek eredményeként egy nemzetközileg elismert labdarúgó legenda nevét veheti fel a Vasas Akadémia. Személyes kötődéseként említette, hogy kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó édesapja, valamint a Vasas legendája Illovszky Rudolf is szoros barátságot ápolt Kubala Lászlóval.

Rabatin József a Vasas Akadémia ügyvezető igazgatója azt a hármas elvet emelte ki, amelyet Kubala László örökségeként az Akadémia működése során szem előtt tartanak: „Akarni, tudni, bírni.”

- Akarni: mert egy játékost csak a szíve tehet igazán naggyá.

- Tudni: rendelkezni a megfelelő technikai tudással és tudni fejben is erősnek lenni.

- Bírni: Megszerezni a szükséges fizikai állóképességet a legkiválóbb háttérkörülmények segítségével.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu