Válogatott 2010: közelebb az elithez!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 25. 10:24
Hosszú utat járt be a magyar labdarúgó-válogatott 2010-ben, de ami a legfontosabb, 1993 óta nem állt ennyire elöl a nemzetközi szövetség világranglistáján. Dzsudzsák Balázsék a 42. pozícióból várhatják az újévet, ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyi 54. pozícióhoz képest is nagyot lépett előre nemzeti csapatunk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy augusztusban még csak a 62.-ek voltunk, akkor valóban szembetűnő a fejlődés. Ehhez persze az is kellett, hogy az elmúlt négy meccsünket (három Eb-selejtezőt) megnyerjük. Ez volt 2010…


A világranglistán Burkina Faso áll előttünk, Észak-Írország pedig mögöttünk, az európai listán Fehéroroszország előzi meg a 24. helyen posztoló magyar sereget. 2010-et az 54. helyen kezdtük, innen indult hadjáratára a meggypiros-fehér-zöld alakulat.

MÁRCIUS

A januári és februári pihenőt követően március legelején mutatkozott be válogatottunk a közönségnek, Győrben 1-1-re végeztünk az oroszokkal. Vanczák Vili szerezte a mi gólunkat az Erwin Koeman irányította nemzeti együttesben. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Túl erősek voltunk az oroszoknak
Igazságos döntetlent ért el a magyar labdarúgó-válogatott az oroszok ellen Győrben. A felkészülési mérkőzésen az élete első, nemzeti csapatban szerzett gólját lövő Vanczák Vilmos találatával vezetett Erwin Koeman együttese. A...
Tovább a teljes cikkhez »


MÁJUS

Érthetetlenül hosszú pauza után a vébére készülő Németországgal találkoztunk a Puskás Ferenc Stadionban május 29-én, és természetesen beleszaladtunk a nagykésbe. A 3-0-s vereség hatására az 57. helyig zuhantunk, a közvélemény pedig az ostoba ellenfélválasztásról beszélt. Érezni lehetett a levegőben, hogy valami készül…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ez édeskevés lesz az Eb-selejtezőkön...
Nézd meg a mérkőzés összefoglalóját VIDEÓN! A magyar válogatott három góllal rosszabbnak bizonyult Németországnál felkészülési mérkőzésen a Puskás-stadionban, de ami igazán fájó, hogy játékban ennél jóval nagyobb, szakadéknyi...
Tovább a teljes cikkhez »


JÚNIUS

Egy héttel később ráadásul a szintén Dél-Afrikára hangoló hollandokkal néztünk farkasszemet, s bár Dzsudzsák Balázs fifikás találata révén vezettünk, fél tucatot pakolt be a feldühödött ellenfél. Mivel 2009 decemberének végén lemondott Kisteleki István az MLSZ elnöki tisztéről, s közeledett a választás, felmerült, mennyire lehet maradása Koeman szövetségi kapitánynak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Holland kivégzés - Koeman búcsúmeccsén?
VIDEÓ, nézd meg mind a hét gólt! Hiába szerzett vezetést korán a magyar labdarúgó-válogatott Dzsudzsák Balázs álomgóljával az Amszterdamban rendezett felkészülési mérkőzésen, az Arjen Robbent sérülés miatt elveszítő Hollandia...
Tovább a teljes cikkhez »


JÚLIUS


A nyári világbajnokságra a magyar válogatott egészen a 62. helyig jutott, július 23-án pedig hivatalosan is bejelentették, Erwin Koeman helyett az U20-as sikerkapitány, Egervári Sándor lesz legjobbjaink hadvezére. Az edzői stáb tagja Kenyeres Imre és Csábi József, míg az új kapusedző Andrusch József lett. Ezzel a lendülettel a száműzetésben lévő Gera Zoltán visszakerült a válogatottba. Csak zárójelben: a németek bronz-, a hollandok ezüstérmesek lettek a seregszemlén…Ja, és Csányi Sándor OTP-vezér lett az MLSZ új elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: Egervári váltja Koemant
Pénteken reggel hivatalosan is bejelentették: a 2008. májusától tevékenykedő Erwin Koeman távozik a magyar labdarúgó-válogatott éléről, helyére a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmes együttes szakmai főnöke, Egervári...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
MLSZ: Csányi van, pogácsa nincs! - videó
SZAVAZZ!!! Amiről már régóta tudunk, kedden délelőtt vált hivatalossá: hivatalosan is megválasztották a Magyar Labdarúgó-szövetség élére Csányi Sándort, az OTP vezérigazgatóját. A Telkiben megrendezett elnökválasztón a...
Tovább a teljes cikkhez »


AUGUSZTUS

A tréner első hivatalos "fellépése" augusztus 11-re esett, amikor a nemzeti tizenegy a dél-afrikai vb-n nyolcaddöntős Anglia vendége volt a Wembleyben. A londoni összecsapáson szintén mi szereztük meg a vezetést egy szerencsés találatnak köszönhetően, s noha nekünk állt a zászló, Steven Gerrard duplájával kikaptunk – de, és a mi a legfontosabb, emelt fővel búcsúzhattunk a Wembleytől. Voltak pozitív jelek a mieinknél, de Egervári Sándor csapata még láthatóan az út elején járt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Emelt fővel, de kikaptunk a Wembleyben
A magyar válogatott Jagielka öngóljával - ha gól volt egyáltalán - még vezetett a Wembleyben, de Gerrard négy perc alatt duplázott, és nyertek az angolok. A végén még meglehetett volna az egyenlítés, de Gera ziccerben hibázott....
Tovább a teljes cikkhez »


SZEPTEMBER


Az igencsak hektikusra sikeredett hónapot újabb keserű pirula lenyelésével kezdtük, Stockholmban ugyanis simán kikaptunk 2-0-ra az első Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári első tétmeccsén a Király - Lázár, Juhász, Lipták, Laczkó - Vadócz, Elek (Priskin, 59.) - Koman, Gera, Dzsudzsák (Huszti, 46.) - Rudolf (Hajnal, 82.) csapat játszott, de sajnos gyengén focizott. Négy nappal később szerencsére újabb selejtező következett, s a moldávok elleni kiizzadt siker javított valamelyest a hangulaton. A győzelem másnapján aztán robbant a bomba: Huszti Szabolcs lemondta a válogatottságot, mert klubjában szeretett volna bérelt helyet magának, a háttérben azonban nem (csak) erről volt szó. Csapatunk közben az 51. helyen állt a világon…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kiszenvedtük a sikert Moldova ellen!
VIDEÓ! Ha nagy nehezen is, de kiszenvedte a magyar labdarúgó-válogatott a kötelezőnek tartott győzelmet Moldova ellen Európa-bajnoki selejtezőn. Gyenge első félidei teljesítményt követően a másodikra felpörögtünk, majd előbb...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Huszti lemondta a válogatottságot"
Egervári Sándor a SportHirado.hu megkeresésekor megerősítette, miszerint Huszti Szabolcs lemondta a válogatottságot. A szövetségi kapitány a Moldova elleni 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőt követően négyszemközt beszélt...
Tovább a teljes cikkhez »


OKTÓBER

A diadalmenet tovább folytatódott, még akkor is, ha csupán San Marino érkezett. Ma már minden győzelmet meg kell becsülni, de a miniállam ellen, itthon akkor is kötelező volt a siker. Labdarúgóinkat azért illeti maximális dicséret, mert nem elégedtek meg két-három góllal: nyolcig vágtattak el. Szalai Ádám ráadásul akkora gólt rúgott, hogy egész Európa felfigyelt rá. A java azonban csak ezután következett, hiszen Helsinkiben léptünk fel. A történelem ismételte magát, 1997 után ezúttal is az utolsó pillanatban lőttünk gólt, de Dzsudzsák Balázs révén most nyertünk is. Hihetetlen pillanatoknak lehettünk szemtanúi a finn estében. Az eredmények megtették hatásukat, a mieink egészen a 44. helyig léptek előre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szalai-tripla: ő a fény az alagút végén!
Szalai Ádám megszerezte első gólját, sőt mindjárt hármat a magyar válogatott színeiben, míg Rudolf Gergely duplázott a San Marino elleni, 8-0-s sikerrel zárult Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink rég nem látott parádét mutattak...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyolc magyar gól a Puskásban - videó!
Az 1982-es világbajnokság óta nem rúgott annyi gólt a magyar labdarúgó-válogatott, mint pénteken, amikor San Marino legjobbjai ellen győzött 8-0-ra. A közönséget kiszolgáló együttes legeredményesebb gólszerzője Szalai Ádám lett,...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Drámai magyar siker Finnországban!
VIDEÓK! Eszméletlenül nagy örömet okozott a magyar futballszurkolóknak Helsinkiben a nemzeti csapat, amely Eb-selejtezőn - tehát nem sörmeccsen - Dzsudzsák Balázs 94. percben szerzett bombagóljával végül 2-1-re legyőzte...
Tovább a teljes cikkhez »



NOVEMBER

Az MLSZ átutalta a pénzt az iszapkárosultaknak, amit a San Marino elleni meccsen gyűjtött össze, a csapat pedig Litvánia ellen aratott lélekemelő győzelmet Székesfehérváron – nem mellesleg a Newcastle-ben futballozó Kádár Tamás bemutatkozhatott a felnőttválogatottban. A 2-0-s végeredmény szép búcsút jelentett 2010-től, a legszebb ajándékot azonban a mutatott játék, a csapat fazonja és hozzáállása jelentette a szurkolók számára. Már 43. volt Magyarország.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Felkerült a magyar korona 2010-re!
A magyar csapat "millió" helyzetet kialakítva 2-0-ra legyőzte Litvániát a 2010-es év utolsó válogatott mérkőzésén. A két csapat közti tudáskülönbség főként a félidők elején ütközött ki, a vendégek jóval nagyobb verésbe is...
Tovább a teljes cikkhez »


DECEMBER

Miközben Anglia az elveszített vb-rendezést siratta (Oroszország 2018-ban, Katar 2022-ben rendezhet világbajnokságot), addig mi 1993 után ismét elértük a 42. pozíciót. Nem mi vagyunk a legjobbak, de legalább egy újabb lépéssel közelebb kerültünk az elithez…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kis magyar focicsoda a világranglistán!
Legutóbb 1993-ban, tehát tizenhét esztendeje állt olyan előkelő helyen a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján, mint 2010 végén. Kis magyar focicsoda: bár még nem vagyunk az elitben, észre...
Tovább a teljes cikkhez »

A magyar labdarúgó-válogatott 2010-es mérkőzései:
2010. 03. 03. felkészülési Magyarország - Oroszország 1-1 (Vanczák 39., ill. Biljaletgyinov 59.)
2010. 05. 29. felkészülési Magyarország - Németország 0-3 (Podolski 5. - 11-esből, Gomez 69., Cacau 73.) 
2010. 06. 05. felkészülési Hollandia - Magyarország 6-1 (Van Persie 21., Sneijder 56., Robben 64., Van Bommel 71., Elia 74., Robben 78., ill. Dzsudzsák 6.) 
2010. 08. 11. felkészülési Anglia - Magyarország 2-1 (Gerrard (69., 73., ill. Jagielka 62. - öngól) 
2010. 09. 03. Eb-selejtező Svédország - Magyarország 2-0 (Wernbloom 51., 73.)
2010. 09. 07. Eb-selejtező Magyarország - Moldova 2-1 (Rudolf 49., Koman 66., ill. Suvorov 79.) 
2010. 10. 08. Eb-selejtező Magyarország - San Marino 8-0 (Rudolf 10., 25., Szalai 18., 27., 48., Koman 60., Dzsudzsák 89., Gera 94. - 11-esből) 
2010. 10. 12. Eb-selejtező Finnország - Magyarország 1-2 (Forssell 86., ill. Szalai 49., Dzsudzsák 94.)  
2010. 11. 17. felkészülési Magyarország - Litvánia 2-0 (Priskin 61., Dzsudzsák 80.)
Tizenkét helyet javítottunk 1 év alatt
2009. december (54. hely a világranglistán)
2010. január (52.)
február (48.)
március (52.)
április (56.)
május (57.)
július (62.)
augusztus (62.)
szeptember (51.)
október (44.)
november (43.)
december (42.)
A 2011-es mérkőzések (ami már biztos):
2011. 02. 09.     felkészülési      Azerbajdzsán – Magyarország
2011. 03. 25.     Eb-selejtező     Magyarország - Hollandia 
2011. 03. 29.     Eb-selejtező     Hollandia - Magyarország 
2011. 06. 07.     Eb-selejtező     San Marino - Magyarország      
2011. 09. 02.     Eb-selejtező     Magyarország - Svédország    
2011. 09. 06.     Eb-selejtező     Moldova - Magyarország      
2011. 10. 11.     Eb-selejtező     Magyarország - Finnország

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu