Több százan búcsúztatták Bicskeit

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 28. 17:06
Több százan kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Bicskei Bertalan válogatott kapust, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát.


A július 16-án, 66 évesen, súlyos betegség után elhunyt szakember csütörtöki búcsúztatásán számos volt játékosa és edzőkollégája vett részt, továbbá jelen volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke. Az irányításával 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert csapat nevében - könnyeivel küszködve - Petry Zsolt kapus mondott beszédet. Kiemelte, hogy Bicskei Bertalan igazi hadvezér volt a pálya szélén, s nélküle nem sikerült volna legyőzniük a Szovjetunió csapatát a moszkvai Luzsnyiki Stadion 80.000 nézője előtt rendezett döntőben.

Az MLSZ részéről Borbély Zoltán, a sajtó- és jogi iroda vezetője búcsúzott el Bicskei Bertalantól, aki játékosként egyszer ölthette magára a címeres mezt, míg szövetségi kapitányként - két ciklusban - összesen 45 mérkőzésen dirigálta a nemzeti együttest, ezzel Baróti Lajos, Mészöly Kálmán és Sebes Gusztáv után a negyedik legtöbb meccset töltötte a válogatottnál szakvezetőként. Borbély megjegyezte: az elhunyt játékos-pályafutása utolsó éveiben igazi "11-es ölő" kapus volt, s nem véletlen, hogy tanítványa, Petry az ifjúsági Eb-döntő büntetőpárbajában megfogta a sorsdöntő 11-est.

Bicskei Bertalan futballistaként a Bp. Honvéd és az MTK hálóőre volt. Edzőként először az ifjúsági válogatottnál dolgozott, később két különböző időszakban irányította a felnőtt válogatottat. Itthon az MTK, a Bp. Honvéd, a Győri ETO, a Videoton és az Újpest csapatánál tevékenykedett, emellett számos alkalommal vállalt munkát külföldi klubok, válogatottak mellett. Legutóbb Libériában dolgozott. Bicskei Bertalant az MLSZ mellett a Győr, a Budapest Honvéd és az MTK is saját halottjának tekinti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„A 84-es arany csakis Bicskei érdeme”
A magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányára, az 1984-ben, Moszkvában, az utánpótláscsapattal aranyérmes edzőre, Bicskei Bertalanra emlékezünk, akinek halála pótolhatatlan veszteséget jelent a szakma számára....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elhunyt Bicskei Bertalan
Hatvanhat esztendős korában, hosszú súlyos betegség után elhunyt Bicskei Bertalan, egykori válogatott labdarúgókapus, a magyar futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya, labdarúgásunk meghatározó személyisége. A család...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu