Több ezren várták Larnacában Nagyékat

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 28. 12:37
Az Anorthoszisz Famaguszta labdarúgócsapata a hazai 3-0-s siker után idegenben mindössze egygólos vereséget szenvedett az Olympiakosz Pireusz otthonában, így biztosította helyét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A ciprusi gárdának Nagy Zoltán személyében magyar játékosa is van, aki a SportHirado.hu kérdésére beszélt a mérkőzésről, valamint az azt megelőző és azt követő (kevéssé örömteli és örömteli) eseményekről.


Sporttörténelmi tettet hajtott végre az Anorthoszisz Famaguszta labdarúgócsapata, ugyanis első ciprusi együttesként eljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Bár a sorsdöntő, Olympiakosz elleni meccseken nem védett, mégis van magyar hőse a ciprusi csapatnak Nagy Zoltán személyében.

„Hatalmas ünneplésben részesítettek bennünket” – nyilatkozta honlapunknak a Diósgyőr és a Debrecen egykori kapusa, akit a csütörtöki hazatérés után sikerült elérni. – „Több ezren vártak minket a repülőtéren és utána a stadionnál is.”

 

A ciprusiakat a Görögországba való megérkezésnél is rengetegen várták, ám az korántsem volt olyan kellemes élmény az Anorthoszisz labdarúgói és vezetői számára.

„Nem volt jól megszervezve a biztosításunk, hiszen mindössze egyetlen rendőrautó kísérte a buszunkat a repülőtérről a városba. Az úton ráadásul tíz-tizenöt motoros Olympiakosz-szurkoló leszorította a buszunkat, fenyegetőztek. Később ugyan helyreállt a rend, de a vezető csak úgy volt hajlandó továbbmenni, ha megerősítik a rendőri kíséretet.”

 

Nagy hozzátette, hogy a stadionnál is voltak rendbontások, a görögök minden pszichikai eszközt bevetettek a ciprusiak megfélemlítésére. A magyar kapus természetesen a mérkőzésre is kitért.

„Harmincötezer néző, teltház fogadott minket. Tudtuk, ha az elején nem kapunk gólt, akkor ez a szurkolósereg hamarosan saját csapata ellen fordul. Ez így is lett, a görögök nem tudtak betalálni az első félidőben. Amikor azonban megszerezték a vezetést, újra fergeteges lett a buzdítás, ám jól védekeztünk, és ezután már csak az utolsó percek voltak nehezek, amikor több játékos is elkészült az erejével.”

 

A kapus elmondta, hogy a legtitkosabb álmaikban szerepelt csak a csoportkörbe jutás, ám utána a jó menetelés (hazai pályán 3-0-s győzelem a Rapid és az Olympiakosz ellen is) már többre jogosította őket.

„Már a Rapid kiverése is szenzációs volt, és az Olympiakosz ellen is nagyon jól játszottunk. Megtaláltuk a gyenge pontjaikat, ráadásul edzőnk, Temuri Kecbaja többször is nagyon jól feltérképezte őket, nem is nagyon változott a keretük. Hogy a csoportkörben mi lesz, azzal még nem foglalkoztunk, egyelőre a továbbjutást ünnepeltük.”

 

Nagy Zoltán elárulta, több magyar játékossal ellentétben ő megtalálta a számításait Cipruson.

„Ez már az ötödik év, amit kint töltök, és az Anorthoszisz minden tekintetben profi klubnak számít. Minden szezonban az a cél, hogy vagy a bajnokságot vagy a kupát megnyerjük, és induljunk a nemzetközi porondon. Legutóbb tizenegy ponttal nyertük meg a pontvadászatot. Hogy most nem én védek? Az előző szezonban több lehetőséget kaptam, a mi keretünk olyan, hogy 20-23 azonos képességű játékos alkotja, mindig a pillanatnyi forma dönt a csapatba kerülésről, úgyhogy rám is sor kerül. Összességében nagyon jól érzem itt magam, elismernek, szeretnek az országban. Ezért dolgoztam, dolgoztunk éveken át…”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu