Szinte mindenki a fedélzeten a ZTE-nél

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 13. 12:20
A zalai megyeszékhely első osztályú labdarúgó együttese számára ismét egy olyan helyszín következik az NB I hetedik fordulójában, ahol a korábbi évek tapasztalata szerint mindig alaposan megszenvedett. A Dunát átlépve ezúttal a Diósgyőr vár a ZTE FC gárdájára.


A ZTE számára nem egy esetben okozott keserűséget az olyan hosszú „meccs-kirándulás”, mint, amilyen a Diósgyőr ellen kénytelen szombaton megtenni az együttes. Voltak természesetesen kellemes emlékek is Békéscsabától Debrecenig bezárólag, de egyfajta misztikuma mindig volt a csak keleti túraként emlegetett fellépéseknek.

 

Nos, az egerszegiek már péntek délután útra keltek Miskolc felé, hogy az éjszakát Vecsésen töltsék, s onnan induljanak tovább szombat délután a diósgyőri katlan felé. Az előjelek mindenesetre kedvezőek a játékoskeret szempontjából, amit Supka Attila vezetőedző is hangsúlyozott:

 

„Gyakorlatilag a teljes keretre számíthatok a csatár Darko Pavicsevics, és a két középpályás, Ferkó Csaba és Rácz István kivételével. A montenegrói csatár helyzete egyébként is érdekes, s úgy határoztunk, hogy otthonába hazatérve, Montenegróban vizsgálják ki tüzetesen és vegyék kezelésbe a támadót.”

 

Az esélyeket azonban nem kimondottam a délszláv játékos szereplése határozza meg, sokkal inkább az, hogy a diósgyőri stadion mégiscsak az a bizonyos orsozlánbarlang, ahol egyik csapat sem mehet biztosra.

 

„A DVTK hazai pályán bárkire komoly veszélyt jelent, ezzel maximálisan tisztában vagyunk, ráadásul arra is képesek, hogy otthon tartsák mindhárom bajnoki pontot. Mi pontosan ezért olyan játékkal igyekszünk előrukkolni, ami ezt megakadályozza, s folytatjuk az MTK elleni találkozóval remélhetőleg elkezdett számunkra kedvező sorozatunkat" – folytatta Supka Attila.

 

Adja magát a kérdés, hogy talán az MTK Budapest elleni futballal?

 

„Én azt mondom, nem a fővárosi kék-fehérek elleni játékkal, hiszen minden meccs más és más, hanem egy olyan produkcióval, amely idegenben is eredményes lehet” - mondta zárásként az egerszegi szakmai stáb vezetője.

 

A ZTE FC VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA:
Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Szamosi – Tóth Z., Máté, Davidov, Trnavac – Waltner, Pekic

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu