Szczesny meghökkentő ígéretet tett

Létrehozva: 2011. december 1. 20:49
Wojciech Szczesny megfogadta, ha a lengyel válogatott egy Európa-bajnoki csoportba kerül Angliával, megnöveszti a haját. Az Arsenal kapusa példaképe előtt tisztelegne.



Jan Tomaszewski 1973-ban szinte egymaga verte meg Angliát a mindent eldöntő világbajnoki selejtezőn, és a lengyel válogatott a nyári, hazai rendezésű Eb-n ismét megmérkőzhet a Háromoroszlánosokkal, ha pénteken Kijevben összesorsolják őket.

A találkozó létrejöttére 25 százalék esély van, de Wojciech Szczesny fantáziája máris beindult.

„Mondtam a srácoknak, hogy megnövesztem a hajam, ha összekerülünk Angliával. Fantasztikus lenne. Emlékezhetnek arra a kapusra, aki 1973-ban védett a Wembleyben. Azzal a hajjal talán én is olyan jól védenék” – nyilatkozta a kapus klubja, az Arsenal honlapján.

„A torna nagyon fontos nekünk, hiszen mi rendezzük (Ukrajnával együtt). A sorsolás nem mellékes, hiszen nem vagyunk favoritok, és nagy hatással lesz arra, mit tudunk majd felmutatni. Alig várom, hogy kezdődjék.”

A lengyelek társházigazdaként az első kalapba kerültek, így viszonylag elfogadható ellenfeleket is kaphatnak.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu