Sérüléshullám sújtja a Colchonerókat

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 26. 11:44
Az Atlético Madrid három sztárja sem kap helyet a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésre készülő keretben. Diego Forlán után Simao Sabrosa és Maniche is kidőlt a sorból, előbbinek három hetet, míg társának egy összecsapást kell kihagynia kisebb sérülés miatt. A Matracosok vasárnap este fogadják az andalúzokat a Vicente Calderón Stadionban a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.



Diego Forlán még a PSV Eindhoven elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen került a partvonalon túlra, és további két-három hétig egészen biztosan nem számolhat vele Javier Aguirre vezetőedző.

A Getafe ellen aratott hétközi győzelem újabb két vezéráldozatot követelt, Simao Sabrosa és Maniche, a két portugál középpályás ugyanis egyaránt sérülés miatt volt kénytelen idő előtt elhagyni a pályát.

Simaónak előreláthatólag három hetet kell kihagynia, míg csapattársának, ha minden a tervek szerint halad, csak egy mérkőzést, a soron következő Sevilla elleni bajnokit kell a lelátóról figyelnie.

Márpedig az Atléticónak minden játékosra szüksége lenne az elkövetkezendő fordulókban, a Rojiblancók ugyanis a Sevilla, Barcelona, Real Madrid, Villarreal négyesfogattal akasztják össze a bajszukat heteken belül a hazai pontvadászatban, és bár korai fejtegetni, a végelszámolásnál mennyire hiányoznának az ezeken az összecsapásokon elhullajtott pontok, rossz szereplés esetén minden bizonnyal leszakadnának az élmezőnytől.

A sérültek helyére Florent Sinama-Pongolle és Luís García ugorhat be, míg a harmadik helyettes kilétét egyelőre nem fedte fel a mexikói mester. Különösen a francia csatár örvend kiváló formának az elmúlt hetekben, hiszen a Recreativo ellen duplázott, a Getafe ellen pedig a vezetést jelentő gólt szerezte a Forlánt feledtető támadó.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu