Sáfár: A legjobb a Liteksz lett volna!

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 29. 17:02
Lengyel ellenfelet kapott a Sáfár Szabolcsot foglalkoztató Austria Wien labdarúgócsapata az UEFA-kupa főtáblájának első körében: az osztrákok a Lech Poznan ellen lépnek pályára. A magyar kapus úgy érzi, kaphattak volna nehezebb ellenfelet is, mint a lengyel csapat. Sáfár kitért a válogatottra is, úgy érzi, számára már nem osztanak lapot a nemzeti tizenegyben.


„Az igazat megvallva, keveset tudok a lengyel csapatról – válaszolta Sáfár Szabolcs a SportHíradó kérdésére az UEFA-kupa-sorsolás után. – Bár ha a többi lehetséges ellenfelet nézem, nem olyan rossz számunkra ez a sorsolás. A ciprusi csapatok nagyon menetelnek idén, a portugálok gyors, technikás focit játszanak, a norvégok pedig szintén kellemetlen ellenfélnek számítanak.”

 

A kapus hozzátette, sokkal jobb lett volna idegenben kezdeni, de nincs mese, az első meccsen olyan eredményt kell elérni, amely után nyugodtan várhatják a visszavágót.

Az Austria Wien csütörtökön este a WIT Georgia legyőzésével biztosította helyét a főtáblán. Érdekesség, hogy ez a párosítás mindössze egy meccsen dőlt el, amit Bécsben játszottak.

„Nem volt rossz ez a grúz csapat. Erőszakosak voltak, jól kezelték a labdát, több kiváló futballistájuk is volt. Szerencsére csak egy meccs volt, és a hazai pálya előnye sokat számított.”

 

A rutinos magyar hálóőr csapata jócskán kicserélődött a nyáron, 10-12 játékos is elment. A keret így sem gyengült, ám az új játékosok beilleszkedése még nem sikerült teljesen.

„A jelenlegi negyedik helyünk reálisnak mondható, igaz, volt olyan meccs, amelyet nyernünk kellett volna.”

A jövőjét firtató kérdésre Sáfár a következőképpen felelt:

„Nyáron újabb két évvel hosszabbítottam meg a szerződésemet, amikor az lejár, harminchat éves leszek. Valószínűleg itt fogom befejezni a pályafutásomat, de ez nem zár ki egy újabb hosszabbítást. Ha jó fizikai állapotban leszek, akkor elképzelhető a folytatás.”

 

A kapus a válogatottságban azonban már nem bízik.

„Úgy érzem, számomra már nem osztanak lapot a nemzeti tizenegynél. Úgy érzem, a fiataloknak kellene megadni a bizalmat. Igaz, a velem egyidős Babos Gábor most tért vissza a csapatba, de biztos vagyok benne: az én válogatott karrierem már lezárult!”

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu