Roberto Carlos: csábíts el, Chelsea!

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 11:51
Zajlik az élet a török Fenerbahce körül. A futballcsapat egyik legnagyobb sztárja, a brazil világbajnok Roberto Carlos kijelentette, még 35 évesen is szívesen menne a Chelsea-be, miközben a sárga-kékek egyes lapértesülések szerint leigazolták az Európa-bajnok Dani Güizát a Mallorcától. A spanyol így már az MTK elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is pályára léphet.


„Jól érzem magam a Fenerbahcéban, de én vagyok az az ember, aki szereti a kihívásokat, mint például egy esetleges angliai kiruccanást - kezdte Carlos, aki a jelenlegi Chelsea mester, Luiz Felipe Scolari irányításával lett világbajnok 2002-ben. - Mivel a londoniak már korábban is érdeklődtek irántam, és Scolari is ott van, boldog lennék, ha esetleg ismét felmerülne a nevem a kívánságlistán. Tudom, Felipe olyan emberekre vadászik, akiknek van önbizalmuk a pályán és akiket jól ismer. Én pedig ilyen vagyok, bár sajnos eddig még senki sem keresett meg a Stamford Bridge-ről."

 

Miközben Roberto Carlos szerelmet vallott a Chelsea-nek, a klub kerete egy újabb sztárral gazdagodott. Az Európa-bajnok spanyol csatár két gólt szerzett a kontinenstornán, az AS című lap pedig azt állítja, a török klub 17,4 millió eurót fizetett érte a Real Mallorcának.

 

A 27 éves labdarúgó állítólag öt évre írt alá. Keresete évi hárommillió euró lesz majd.

 

Güiza az előző szezonban 27 találattal gólkirály volt a Primera Divisiónban. Most ismét együtt dolgozhat Luis Aragonésszel: a szakember júniusban győzelemre vezette a spanyol válogatottat az Európa-bajnokságon, majd ő is a Fenerbahcéhoz írt alá két évre.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu