Prágai bizonyítvány: 15 jeles, 3 kitűnő

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 24. 18:30
A magyar válogatott játékosai minden várakozást felülmúltak a csehországi U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon, kiváló produkciójukkal pedig két legyet ütöttek egy csapásra. Bronzéremmel és kairói repülőjeggyel térhettek haza Prágából, hiszen biztosították részvételüket a jövő évi U20-as egyiptomi világbajnokságon. Sisa Tibor szövetségi edző a csapatszellemet, a határtalan lelkesedést, az alázatot és az akaraterőt emelte ki, egyénileg nem értékelte tanítványait. A SportHirado.hu ezt megtette a tréner helyett a három csoportmérkőzést és az elődöntőt alapul véve, tízes skálán osztályozva. Gulácsi Péter kilencest, Gosztonyi András és Koman Vladimir nyolcast kapott, ezen kívül kilenc hetes és hat darab hatos minősítést adtunk. A prágai mérleg tehát tizenöt jeles és három kitűnő bizonyítvány.


Fotó: Kovács Anikó

KAPUSOK:

GULÁCSI PÉTER (9)
Előbb a bolgár, majd a spanyol támadókat babonázta meg, többször is már-már reménytelennek tűnő helyzetben mentett. Bravúrjaira nehéz megfelelő jelzőt találni, világklasszis teljesítményt nyújtott. Kétszázhetven perc alatt mindössze egyszer jártak túl az eszén, az olaszok ellen Fernando Forestieri lövését nem háríthatta.

POKORNI PÉTER (7)
A németekkel szemben esett át a tűzkeresztségen, bemutatkozhatott végre tétmérkőzésen is a korosztályos válogatottban. Ugyan kétszer is mattolták, mégsem vallott kudarcot, egyik gólról sem tehetett. Arról nem is beszélve, hogy kiváló reflexmozdulatainak köszönhetően hatalmasakat védett.

VÉDŐK:

NAGY OLIVÉR (7)
Az első két csoportmeccsen néhány hibától eltekintve becsülettel helytállt a jobbhátvéd posztján, a masszív védekezés mellett pedig a támadások segítésére is maradt energiája. A címvédő spanyoloknak lőtt góljáról legyen elég annyi, hogy Eb-elődöntőt és vb-kvalifikációt ért. Combizomsérülése végül keresztülhúzta a számításait, ki kellett hagynia az elődöntőt.

SZEKERES ADRIÁN (6)
A Bulgária és Spanyolország legjobbjaival vívott ütközeteknek csupán külső szemlélője lehetett a hosszú kihagyás után visszatérő bekk. A védelem jobb oldalán a németek ellen biztos pont volt. Az elődöntőben is igyekezett tudása legjavát nyújtani, de jópárszor átjátszották az olaszok, különösen a második félidőben.

DEBRECENI ANDRÁS (7)
Hátsó alakzatunk talán legmegbízhatóbb tagja, valamennyi mérkőzést végigjátszotta és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A szögleteknél, szabadrúgásoknál is rendre megtalálta a helyét, hol fejjel, hol lábbal szabadított fel. Megelőző szerelései élményszámba mentek.

KORCSMÁR ZSOLT (7)
Pillanatnyi kihagyásait korrigálták a társak, ha kellett középről kintebb húzódva pedig ő is besegített a széleken. Remekül helyezkedett, a párharcok többségét megnyerte, őrizetében egyetlenegy támadó sem fickándozhatott. Földön és levegőben egyaránt megbízható volt. Összességében elmondható, sallangmentesen, nagyobb hibák nélkül látta el dolgát.

LENGYEL DÁNIEL (6)
Kilencven percet kapott a bizonyításra, méghozzá a csoportkör zárónapján. A németek elképesztő offenzívája alaposan megnehezítette a dolgát, azonban így is helytállt belső védőként. Apróbb bizonytalankodásai annak a számlájára írhatóak, hogy nem volt játékban, hirtelenjében kellett felvennie az Eb ritmusát.

PRÉSINGER ÁDÁM (7)
Posztja szerint balhátvéd, a szélen viszont nemegyszer középpályásként és támadóként is feltűnt, nem megfeledkezve persze alapvető feladatáról, az aktuális vetélytárs jobbszárnyának ártalmatlanításáról. Ebbe nem is csúszott hiba, csupán elvétve tudtak mögé kerülni, általában egy ütemmel később akkor is javítani tudott. Mindvégig a pályán volt, mindent egybevéve kellemes benyomást keltett a játéka.

KÖZÉPPÁLYÁSOK:

GOSZTONYI ANDRÁS (8)
Technikailag és fizikálisan is kiemelkedett, szélvészgyors szélsőjátékával elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikeres szereplésben. Nem túlzás azt állítani, hogy az Európa-bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje. Valósággal felszántotta a gyepet a jobboldalon, hosszú bedobásai, pontos beadásai és remek lövései mind-mind veszélyt keltettek.

BUSAI ATTILA (7)
Kivételes szerelőkészsége nélkülözhetetlen eleme a mieink játékának, amint megkaparintotta a labdát, már indult is a kontratámadás. Fő erénye, hogy a rivális lendületének megtörésén túl az előre játékban is használható volt, a bolgárok ellen még ritkábban, a spanyolokkal szembeni meccstől kezdve viszont egyre gyakrabban tűnt fel az ellenfél kapuja előtt

GÁL ANDRÁS (6)
Voltak holtpontjai, nem vitás, ezeken viszont hallatlan akaraterejének és eltökéltségének köszönhetően át tudott lendülni. Legfőbb érdeme a feltűnően hatékony mezőnyvédekezés, hátránya viszont, hogy a megszerzett labdát többnyire hátra vagy oldalra, nem pedig előre továbbítja. Ha a támadásszervezésbe is bekapcsolódik, még hasznosabb tag lehet.

NIKHÁZI MÁRK (6)
Kivételes tehetség, ez kétségtelen. Bár kétszer kezdőként, egyszer pedig csereként jutott szóhoz, ezen a tornán adós maradt a talentumához méltó játékkal, ettől függetlenül persze nála is felfedezhetőek voltak biztató jelek. Az offenzív játékban érzi igazán otthonosan magát, labdavesztés után ugyan gyorsan visszazár, védőmunkáján azonban van még mit csiszolni. Egyiptomban érhet be igazán.

KOMAN VLADIMIR (8)
Egy pillanatra sem remegett meg a kezében a karmesteri pálca, csapatkapitányhoz és irányító középpályáshoz méltó produkcióval rukkolt elő. Remekül szervezett, páratlan cselező készségét és rúgótechnikáját ezúttal is kamatoztatni tudta. Elsősorban az előkészítésben jeleskedett, de átlövései is veszélyesek voltak.

ISZLAI BENCE (6)
Küzdött, hajtott, ütközött és szerelt, példaértékű harcmodora ráadásul elképesztő futómennyiséggel párosult. Az Eb-n szerepelt először, de várhatóan nem utoljára tétmérkőzésen a korosztályos magyar válogatottban. Jó úton jár, ha töretlenül fejlődik, még sokra viheti.

SZABÓ LÁSZLÓ (7)
A bolgárok ellen nem úgy kezdett, ahogyan azt elvártuk tőle, ki is játszotta magát a kezdőcsapatból. A spanyolokkal szemben viszont csereként beállva parádézott, vissza is küzdötte magát a kezdőbe. Csupaszív játékával hamar a közönség kedvencévé vált, szögletei, szabadrúgásai rendre megtalálták a középen érkező társat, üde színfolt volt a balszélen.

TÁMADÓK:

NÉMETH KRISZTIÁN (7)
A nyitányon megcselekedte, amit megkövetelt a haza: három pontot érő gólt lőtt Bulgáriának. A németek ellen pihent, a spanyolok és az olaszok ellen rendkívül veszélyesen futballozott, újabb lehetőségeit azonban nem tudta gólra váltani. A csapat elsőszámú gólfelelőseként talán többet várt magától, azonban összességében így sem lehetett rá panasz.

SIMON ANDRÁS (7)
Az első két csoporttalálkozón csupán perceket kapott, aztán a németekkel szemben volt lehetősége a bizonyításra. Élt is vele, az első perctől az utolsóig borzolta az ellenfél kapusának és hátvédsorának idegeit, lehetőségei közül egyet pedig gólra is váltott. Balszerencséjére megkapta második sárga lapját, így kihagyta az elődöntőt.

BAJNER BÁLINT (6)
A csapat Benjáminja, csupán november 18-án lesz nagykorú. Simonhoz hasonlóan leginkább a csoportkör zárónapján kapott teret és időt a trénertől, nem is okozott csalódást. Fizikai adottságait jobban is kamatoztathatta volna előretolt ékként. Az olaszok ellen csereként beállva több igazán veszélyes megmozdulását is feljegyezhettük, a vb-ig utolérheti a nála többségében egy-másfél évvel idősebb társait.


OSZTÁLYÁTLAG: 6,9

VÉLEMÉNY: Jól megfelelt, a következő évfolyamba léphet. Csehország után irány Egyiptom!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu