Phil Neville örökre Liverpoolban marad

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 25. 11:32
Phil Neville 2012-ig meghosszabbította szerződését, így szinte bizonyos, hogy pályafutása végéig az Everton labdarúgója marad. A liverpooliak csapatkapitánya büszke arra, hogy a Manchester United neveltjeként ilyen megtiszteltetés érte.


A 31 éves játékos 2005-ben, tizenhat év után hagyta el a „vörös ördögöket”, több játéklehetőséget akart. Meglepetést keltett, hogy a szomszédvárban talált lehetőséget, köztudott, a manchesteri és a liverpooli klubok nem igazán kedvelik egymást.

 

„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy új szerződést ajánlottak. Három szezon óta szerepelek itt, el kelle mondanom, minden percét éveztem” – mondta Phil Neville.

 

Az 59-szeres válogatott futballista Manchesterben 263 találkozón öt gólt szerzett. Az Evertonnál 106/3 a mérlege.

 

„Szeretném azt hinni, hogy már beilleszkedtem új klubom kultúrájába. Ezt kellett tennem, miután tizenhat évet töltöttem egy másik csapatnál. Persze könnyű dolgom volt, mert az Everton szinte azonnal „beszippantott” – mondta a továbbra is a Manchester Unitedet erősítő Gary Neville testvére.

 

A liverpooliak csapatkapitánya, elárulta, rendkívül fontossággal bír számára a lojalitás, ezért sem gondolkodik egy újabb klubcserén.

 

„Nagyszerű ez a klub, itt akarom befejezni pályafutásomat. Nem szerződtem volna ide, ha nem látnám a folyamatos fejlődést. Az elmúlt szezonok alapján biztosra veszem, hogy nem csúszunk vissza” – zárta mondandóját

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu