Négy közé jutott a Loki, de hogy!

Szerző: shLétrehozva: 2009. december 17. 20:00
A bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapata jutott utolsóként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe. A Loki leadta kétgólos előnyét az MTK otthonában, a Hidegkuti Stadionban, de végül tizenegyespárbajban diadalmaskodott. A Debrecen a Honvéddel csatázhat tavasszal a döntőért, a másik ágon a ZTE és az Újpest közül kerül ki a finalista.


A hajrában elszórakozta kétgólos előnyét a Loki az MTK "szentélyében", pedig sokáig úgy tűnt, nem forog majd veszélyben a Herczeg-csapat továbbjutása.

A havas, csúszós, fagyott talajú pályán nem találták a fogást egymáson a csapatok, az első félidőben Lencse és Feczesin "pengeváltása" okozott csak izgalmakat.

A hajdúságiak téli álomba szenderültek a meccs végére, s a budapestiek ezt kihasználva három perc alatt semmissé tették az első mérkőzésen összeszedett kétgólos hátrányukat.

Kezdődött minden elölről, de a döntésre a tizenegyesrúgásokig kellett várni, az utolsó sorozatban Nikházi hibázott, Mijadinoski viszont nem, négy között a Loki.


LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ

MTK-Debrecen 2-0 (0-0, 2-0), összesítésben: 2-2, tizenegyesekkel 4-5

Gólszerző: Pál (77.), Zsidai (80.)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu