Mourinho győzelemmel tért vissza a PL-be

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 18. 18:50
A hat év után újra José Mourinho vezette Chelsea simán legyőzte a Premier League első fordulójában a most feljutott Hull Cityt, mely története során egyébként még sosem tudott nyerni a Stamford Bridge-en. A hazai csapat 25 perc alatt lerendezte a találkozót Oscar és Frank Lampard góljaival, utóbbi elképesztő bombája után már félgőz is elég volt a három pont otthon tartásához.


 

José Mourinho előbb kezdte el a pszichológiai hadviselést, mint a tényleges harcot a Premier League-ben, miután már napokkal ezelőtt elmondta lesajnáló véleményét az utóbbi két év angol bajnokcsapatairól, amelyek szerinte csak a gyenge riválisok miatt végeztek az élen.

A Hull City elleni bajnoki nyitómeccsen senki sem várt meglepetést, és hazaiak nem is okoztak csalódást (igazából a vendégek sem), 2-0-ra simán behúzták a meccset, bár az igaz, hogy akár 4-5 góllal is nyerhettek volna, ha kicsit gólratörőbben játszottak volna a második félidőben.

Már a kezdőcsapat sem volt a legerősebb, legalábbis sokan gondolták, hogy Kevin De Bruyne helyett be lehetett volna rakni egy tapasztaltabb játékost is, de hamar kiderült, hogy a magát Special One, azaz már a Happy One-ként aposztrofáló portugál jól döntött, mert a belga középpályás a hazai csapat egyik legjobbja volt.

A Chelsea 25 perc alatt elintézte a Hull Cityt, előbb Oscar talált be egy szép kényszerítő után, majd Frank Lampard bombázott irtózatos erővel a léc alá. A második félidőben már semmit sem erőltettek a vendéglátók, talán mert nem is kellett, a vendégcsapat semmiféle fenyegetést nem jelentett, így akkor már Fernando Torres is megtehette, hogy teljesen eltűnjön a mezőnyben.

José Mourinho győzelemmel tért vissza a Premier League-be, és a Stamford Bridge-re, bár ez Steve Bruce most feljutott együttese ellen egyáltalán nem volt nehéz. Különösen, mert a Hull City története során még sosem nyert a Chelsea vendégeként.

Indulásnak azért nem volt ez rossz, a kötelező három pont megvan, de az csak később fog kiderülni, a komolyabb ellenfelekkel szemben, hogy milyen csapat valójában a londoni Kékeké.

ANGOL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE) 2013/2014

1. FORDULÓ:
CHELSEA - HULL CITY 2-0 (2-0)
London, Stamford Bridge, V.: Jonathan Moss

CHELSEA: Cech - Ivanovics, Cahill, Terry (csk), A. Cole - Ramires, Lampard - De Bruyne (Schürrle 66.), Oscar (Van Ginkel 85.), Hazard - Torres (Lukaku 75.) Menedzser: José Mourinho
Cserék: Schwarzer (kapus), Essien, Van Ginkel, Schürrle, Mata, Ba, Lukaku

HULL CITY: McGregor - Elmohamady, Chester, Davies, Figueroa - Meyler (Huddlestone 59.), Koren (csk), Brady - Aluko (Boyd 79.), Sagbo, Graham (Livermore 59.) Menedzser: Steve Bruce
Cserék: Harper (kapus), Rosenior, Bruce, Huddlestone, Livermore, McShane, Boyd

Gólszerző: Oscar (13.), Lampard (25.)
Sárga lap: Meyler (40.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS

90+2. perc Vége a mérkőzésnek.

90. perc Két perc lesz a hosszabbítás.

85. perc José Mourinho is cserél egy harmadikat, Oscar jön le, a helyére a fiatal holland Marco Van Ginkel érkezik.

81. perc Frank Lampard végez el szabadrúgást 25 méterre a kaputól, centikkel megy a bal felső ficak mellé.

79. perc Kihasználja a harmadik cserelehetőségét is Steve Bruce, a Hull City menedzsere, Sone Aluko helyére George Boyd áll be.

76. perc André Schürrle kap remek kiugratást, de nem passzol, inkább ráemeli a kifutó kapus felett, a labda nem sokkal megy fölé.

75. perc Újabb hazai csere, lemegy Fernando Torres, a helyére Romelu Lukaku áll be.

73. perc Egy beadást Curtis Davies fejel kapura öt méterről, de nem tudta jól helyezni, így Petr Cech fogja.

70. perc Frank Lampard oldalról elvégzett szabadrúgásába Braniszlav Ivanovics rakja bele a fejét, a labda felpattan, és elhagyja a játékteret.

66. perc Cserél a Chelsea is, Kevin De Bruyne helyére André Schürrle érkezik.

65. perc Az eddigi legnagyobb helyzetét hagyja ki a Hull City, de Yannick Sagbo közeli lövése elakad Frank Lampard mellkasában.

64. perc Robbie Brady löki el jól láthatóan Braniszlav Ivanovicsot, de a bíró nem ítél tizenegyest, jöhet kirúgás.

63. perc Robert Koren távoli lövést fogja meg másodszorra Petr Cech, a labda elsőre kipattan a kezei közül.

59. perc Kettős csere a Hull Citynél, jön a két új szerzemény, Tom Huddlestone és Jake Livermore, David Meyler és Danny Graham helyére állnak be.

56. perc Oscar is kiharcol magának egy lövőhelyzetet 20 méterről, de lapos lövése elmegy a jobb kapufa mellett.

55. perc Kevin De Bruyne a meccsen már harmadszor próbálkozik távolról, és akárcsak a korábbi kettő, ez is fölémegy. Pedig az erő meglenne.

51. perc Egyelőre nincs túl nagy változás a játékban, a Chelsea mintha egy kicsit hagyná játszani a vendégeket. José Mourinho elküldi melegíteni Demba Bát, Romelu Lukakut és Michael Essient.

46. perc A Hull City kezdi a második félidőt. Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

Szünet.

45+3.perc Vége a félidőnek.

45+2. perc Gary Cahill 17 méteres lapos lövése megy mellé, majd a szöglet után Fernando Torres fejesét a gólvonalról üti ki a vendégek kapusa.

45. perc Három perc lesz a hosszabbítás.

42. perc Kicsit leeresztett a Chelsea, ennek jele képpen a Hull City egy percen belül háromszor is meg tudja célozni a hazai kaput, igaz, a védők mindháromszor a helyükön vannak.

40. perc David Meyler kapja a meccs első sárga lapját.

38. perc Fernando Torres pattan le a kilépő Allan McGregorról, aki Kevin De Bruyne fejesét gyűjti be, ezért lép ki.

35. perc Nagyszerű szögből végezhet el szabadrúgást a vendégcsapat, de Robbie Brady 25 méteres lövése elakad a sorfalban.

31. perc Nagyon szépen és gördülékenyen játszik a Chelsea, a játékosok villámgyorsan képesek felfejlődni, védekezésből támadásba fordulni. Ellenben az eddig nagyon gyengén (legyünk őszinték: nem PL-szinten) játszó Hull City időnként szemlátomást nem tud mit kezdeni a labdával.

25. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Növeli az előnyét a hazai csapat. Frank Lampard 30 méterről kapura rúg egy szabadrúgást, remekül találja el, és a labda bődületes erővel vágódik a léc alá, a bal felső sarokba. A vetődő Allan McGregor azért rendesen mellényúlt. 2-0

22. perc Kevin De Bruyne csípi el Curtis Davies borzalmas felszabadító passzát, de 17 méteres lövése fölémegy.

20. perc A labda szinte csak a Chelsea csapatánál van, a vendégek alig-alig érnek bele, megtartani csak rövid időre tudják. Eden Hazard veszi észre és hozza helyzetbe Ashley Cole-t, de Curtis Davies visszatér, jól csúszik be és blokkol a tizenhatoson belül.

15. perc Allan McGregor hatalmasat véd, a léc alól szedi ki Frank Lampard közeli lövését.

13. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a Chelsea, már nagyon érett. Eden Hazard passzolja középre Kevin De Bruyne-nek, aki remek passzt ad a kiugró Oscarnak. A brazil hat méterről, a kivetődő kapus alatt egy lapos lövéssel megszerzi a vezetést a hazaiaknak. 1-0

11. perc Fernando Torres zseniális, sarkazós passzát Oscar durrantja mellé 17 méterről.

10. perc Kevin De Bruyne szépen indul meg és cselez a jobb szélen, beadja középre Eden Hazard-nak, aki nem találja el jól a labdát elsőre. Másodszorra már igen, de azt az összezáró védők már blokkolják.

6. perc A kapujából kifutó Allan McGregor leüti a tizenhatoson belülre betörő Fernando Torrest, a bíró jogosan tizenegyest ítél. A büntetőt Frank Lampard lövi, de a vendégek kapusa kivédi!

5. perc Egy tizenhatoson belüli kényszerítő után Eden Hazard fordul kapura, de egy becsúszó védő szereli.

3. perc A középen üresen maradt Kevin De Bruyne lő távolról, fölé.

1. perc A Chelsea kezdi a mérkőzést.

16:30 A Premier League másik mai mérkőzésének végeredménye: Crystal Palace - Tottenham Hotspur 0-1 (Soldado 50.-11-esből)

16:00 Köszöntjük Kedves Olvasónkat! José Mourinho egy óra múlva újra "debütál" a Chelsea élén és a Premier League-ben. Most majd meglátjuk, mennyit számít az az eltelt hat év!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Manchester United 1 1 0 0 4-1 3
2 Aston Villa 1 1 0 0 3-1 3
3 West Ham United 1 1 0 0 2-0 3
4 Liverpool FC 1 1 0 0 1-0 3
4 Fulham 1 1 0 0 1-0 3
4 Southampton 1 1 0 0 1-0 3
4 Tottenham Hotspur 1 1 0 0 1-0 3
8 Everton 1 0 1 0 2-2 1
8 Norwich City 1 0 1 0 2-2 1
10 Chelsea 0 0 0 0 0-0 0
10 Hull City 0 0 0 0 0-0 0
10 Manchester City 0 0 0 0 0-0 0
10 Newcastle United 0 0 0 0 0-0 0
14 Crystal Palace 1 0 0 1 0-1 0
14 Stoke City 1 0 0 1 0-1 0
14 Sunderland 1 0 0 1 0-1 0
14 West Bromwich Albion 1 0 0 1 0-1 0
18 Arsenal 1 0 0 1 1-3 0
19 Cardiff City 1 0 0 1 0-2 0
20 Swansea City 1 0 0 1 1-4 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Végre rajtol a Premier League!
Hosszú, három hónapos várakozás után szombaton elrajtol a Premier League 2013-14-es idénye, amelynek különös pikantériát kölcsönöz, hogy a tavasszal dobogós csapatok egyaránt edzőt váltottak a nyáron. A papírforma a Chelsea...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az Emiratesben intézték el az Arsenalt
A lehető legrosszabbul kezdte a Premier League 2013/2014-es szezonját az Arsenal. Bár Olivier Giroud góljával hamar vezetést szerzett Arsene Wenger együttese, Christian Benteke büntetőből szerzett duplájával az Aston Villa...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bajnokhoz méltó United-nyitány
VIDEÓ! Simán, nagyon simán verte az előszezonban 100 százalékos, Ligakupa-győztes Swansea-t a PL-címvédő Manchester United az új menedzser, David Moyes második tétmeccsén, szombat este. Minden összejött a Vörös Ördögöknek a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu