Molnár Balázs a Haladás kiszemeltje

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 16:49
Rutinos játékosokkal erősítené meg keretét az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság egyik újonca, a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapata. Tóth Miklós klubigazgató az együttes hivatalos honlapján úgy nyilatkozott: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a ZTE-nél szabadlistára tett Molnár Balázzsal, viszont sokallják a Horváth Andrásért kért 150 ezer eurót.


Molnár rövid spanyolországi, illetve tatabányai kitérőt kivéve évek óta a zalaegerszegi csapat stabil, meghatározó játékosa. A 31 éves védekező középpályás tizenhárom alkalommal a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. Molnárt a szakmai stáb döntését követően két hete tette szabadlistára a ZTE, megfelelő ajánlat esetén távozhat az élő szerződéssel bíró játékos.

 

Molnárról, Horváthról és a további erősítési tervekről nyilatkozott Tóth Miklós a szombathelyi klub honlapján.

 

„Valóban tárgyalásban állunk Molnár Balázzsal és klubjával, a ZTE-vel is Annyit mondhatok egyelőre, hogy közelednek az álláspontok egymáshoz. Horváth Andrástól viszont távolabb került tőlünk, hiszen klubja, az olasz Gallipoli Calcio nem hajlandó engedni a 150 ezer eurós vételárból. Seper Ákossal is egyeztetünk még, Kenesei Krisztián pedig a hétvégére ígért választ. A Hartberg ellen már bemutatkozott MTK-s bal oldali támadó, Bonifert Péter eddig jó benyomást tett ránk, így továbbra is velünk készül. Reményeink szerint az esetlegesen szerződtetett új játékosok már a szombati Király Kupán pályára lépnek.

 

A magyar kiszemeltek mellett egy légiós is a szombathelyiek célkeresztjébe került: a brazil-portugál kettős állampolgárságú labdarúgó „Maikel” próbajátékra érkezett a Haladáshoz. A 24. évében járó támadó-középpályásról menedzsere elárulta: legutóbb a brazil első osztályú Ipanema csapatában tizenhét meccsen nyolc gólt szerzett, nem mellesleg pedig a tízes mezt viselte.

 

A 177 centiméteres fiatalember korábban már megfordult Európában: tíz éves korában nyolcesztendős szerződést kapott a portugál Vitoria Guimares gárdájánál. A Haladás szakmai stábja „élesben” szerdán Győrött, az Integrál-DAC elleni edzőmérkőzésen tesztelheti a játékost.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu