Messi vezérletével hengerelt a Barcelona

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 26. 20:26
Második felkészülési mérkőzését is magabiztosan, gólokkal nyerte a Skóciában edzőtáborozó FC Barcelona. A katalánok két nappal korábban a skót középcsapatnak számító Hiberniant ütötték ki 6-0-ra, ezúttal a Dundee United nem állt meg ellenük. Pep Guardiola ezúttal is sok játékosának adott lehetőséget, a csapat nyerőembere Lionel Messi volt, aki három gólt szerzett, az egyszer eredményes, távozás küszöbén álló Samuel Eto’o hathatós támogatásának köszönhetően.


Rögtön a kezdés után támadólag lépett fel a katalán együttes, amelyben különösen a fiatal Bojan Krkic volt elemében: gyakorlatilag minden vendégtámadásban tevékeny részt vállalt, akár előkészítésről, akár a befejezésekről volt szó. A hálóba találnia azonban nem sikerült: sem neki, sem társainak.

 

A középpályáról a legtöbb támogatást Marc Crosastól kapta a katalánok támadóalakulata, így derült égből a villámcsapásként érte a vendégeket, hogy Cáceres hibáját kihasználva Buaben a vendéglátókat juttatta vezetéshez.

 

Kár volt azonban megráncigálni az addig sem alvó, bár kicsit fogatlannak tetsző oroszlán bajszát: Daniel Alvés beadását követően az első találkozó gólözönéből kimaradó Thierry Henry volt eredményes.

 

A francia egy évvel ezelőtt érkezett a katalánokhoz, és a Dundee elleni edzőmérkőzésen akkor is betalált a skót vendéglátó hálójába.

 

A gólváltást követően kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de egyik csapatnak sem sikerült a hálóba találnia.

 

A szünetben Guardiola ismét „sorokat” cserélt, nyolc helyen változtatott csapata összeállításán: a csapatkapitányi karszalaggal a felkarján Lionel Messi folytathatta a játékot.

 

A fiatal argentin szélsőt annyira feldobta a megtiszteltetés, hogy nyolc percnyi játékot követően egy Eto’óval történt összjáték után eredményes tudott lenni.

 

Hat perccel később a távozni készülő kameruni már nem az előkészítésben, hanem a befejezésnél jeleskedett, kettőre növelte a katalánok előnyét.

 

A folytatásban is elsősorban a két, nemzetközi színtéren is rutinosnak mondható játékosról szólt a vendégek játéka és tulajdonképpen a mérkőzés is.

 

Messi a 75., majd a 76. percben is eredményes tudott lenni, Eto’o pedig aktívan kivette részét a gólokból, hiszen gyorsan egymás után kétszer is tökéletes gólpasszal szolgálta ki csatártársát.

 

Így bizony nehéz lesz megválni attól az Eto’ótól, akiről Guardiola már lemondott májusban. No nem azért, mert képességeiben akár egy percre is kételkedett volna, sokkal inkább azért, mert rendszeres ügyeivel több alkalommal is hátráltatta a csapat munkáját, felkészülését és pszichés ráhangolódását a soros mérkőzésre.

 

A Barcelona következő felkészülési mérkőzésén az olasz Fiorentina csapata ellen lép pályára július 30-án.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Dundee United (skót) – FC Barcelona (spanyol) 1-5 (1-1)
Dundee United: Zaluska – Dillon (Robertson, 59.), Grainger (Kovacevic, 59.), Wilkie (Sandaza, 75.) – Dods, Flood (Swanson, 75.), Feeney (Kenneth, 75.), Robertson (Shala, 59.), Daly (Dixon, 59.) – Gomis, Buaben.
Barcelona: Víctor Valdés (Pinto, 46.) – Daniel Alves (Abraham, 62.), Márquez (Piqué, 46.), Cáceres, Víctor Sánchez (Córcoles, 79.) – Marc Crosas (Vazquez, 46.), Gudjohnsen (Busquets, 46.), Seydou Keita (Yaya Torué, 46.) – Krkic (Messi, 46.), Henry (Eto’o, 46.), Pedrito (Jeffren, 46.)
Gólszerzők: Buaben 25., Henry 27., Messi 53., 75., 76, Eto’o 59.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu