Megvan a Milan első nyári igazolása!

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 26. 16:37
Rutinos válogatott védővel erősített az AC Milan. A piros-feketék kétéves szerződést írtak alá Mario Yepesszel, a Chievo kolumbiai futballistájával. A dél-amerikai hátvéd a nyáron csatlakozik a Leonardo vezette együtteshez. A 34 éves játékos fizetése közel egymillió euró lesz évente.


Az ember azt hinné, hogy a harmincon felüli veteránok (Kaha Kaladze, Massimo Oddo, Giuseppe Favalli) valószínűsíthető távozásával valamelyest fiatalodik majd a Milan hátvédsora. Nos, Yepes leigazolásával minden lesz a piros-feketék hátsó része, csak fiatal nem.

A rutinos játékos a La Gazzetta Dello Sport információi szerint már alá is írta szerződését, amelynek értelmében két éven keresztül 900 ezer eurót keres majd évente.

Yepes 2008-ban igazolt Olaszországba, a Chievóhoz, amelyben eddig 51 mérkőzésen egyszer talált be az ellenfelek hálójába. A kolumbiai válogatottban 74 alkalommal szóhoz jutó védő korábban megfordult a River Plate, a PSG és a Nantes csapatában is. 

A Super Mariónak is becézett Yepesnek egyébként lejár a szerződése a szezon végén Veronában, így ellenszolgáltatás nélkül igazolhat Milánóba. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu