Mégis súlyos Ferenczi István sérülése!

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 29. 14:33
Bár a mérkőzés után olyan információk szivárogtak ki, hogy nincsen komolyabb sérülése, az éjszaka folyamán mégis meg kellett műteni Ferenczi Istvánt. Igaz András, a Ferencváros technikai igazgatója a SportHirado.hu-nak elmondta, várhatóan több hétig nem számíthatnak majd az arccsonttörést szenvedett támadóra. A rutinos ék a BKV Előre elleni, szombat délutáni bajnokin sérült meg, miután az első félidőben ütközött az ellenfél kapusával.


Egyik szeme sír, a másik nevet a Fradi-barátoknak. Kedvenceik ugyan megnyerték idei negyedik bajnoki találkozójukat, ám a győzelem áldozatot követelt. A közlekedésiek ellen aratott 2-1-es sikert beárnyékolta a húsz gólnál járó Ferenczi István súlyos sérülése.

Az első félidő 37. percében egy beívelést követően együtt ugrott fel a labdáért a hazaiak csatára és a vendégek kapusa, Stefán Gábor. Bár utóbbi elérte a labdát, azzal együtt elütötte Ferenczit is. Percekig tartó ápolást követően saját lábán hagyta el a stadiont a Fradi-csatár. Még annyi ereje is volt, hogy kiintsen a szurkolóknak, megköszönve támogatásukat.

A mérkőzést követően olyan információk láttak napvilágot, hogy csak zúzódást szenvedett a korábbi Barnsley-játékos és néhány foga sem maradt épen. A zöld-fehérek hivatalos honlapja szerint azonban a csatár az éjjel rosszul lett és mint kiderült, sérülése súlyosabb a vártnál. Az orvosok azonnal megműtötték.

Igaz András, a klub technikai igazgatója honlapunknak elmondta, egyelőre sok pihenésre van szüksége a játékosnak, és még kérdéses, hogy pontosan mennyi időt kell kihagynia.

"Amennyire ismerem Pistát, már hétfőn edzésbe állna, de egyelőre úgy tűnik, több hetet kell kihagynia. Most sokat kell pihennie és a következő napokban az orvosok pontosabban is meg tudják majd mondani a rehabilitáció időtartamát."

Egy biztos, Bobby Davisonnal főhet a feje, hogy kivel pótolja majd leggólerősebb játékosát. A két legesélyesebb jelölt a Paul Shaw mellett megüresedő posztra a fiatal Pölöskei Péter és az angol Jordan Robertson lehet. Mindketten pályára léptek szombaton az Üllői úton, utóbbi ráadásul gólt és gólpasszt is jegyzett a BKV ellen.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu