Még nem remekelnek a sztárigazolások

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 8. 19:56
Noha már tavasszal is köttettek (elő)megállapodások, hivatalosan öt hete indult be az átigazolási piac. Az elmúlt napokban több olyan hivatalos mérkőzést is lejátszottak, amelyen a nyár sztárigazolásai is pályára léptek. Természetesen korai még végső elemzést írni a sikerességükről, de egy-egy érintett már tapasztalatot szerezhetett arról, miben is kell javulnia ahhoz, ha hosszabb távon is sikeres akar lenni új munkaadójánál.


 

BAKIZÓ SZTÁRKAPUSOK: DE GEA ÉS NEUER

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…Idén nyáron a fiatal spanyol és a kissé tapasztaltabb német játékos számított a legdrágább kapusnak az átigazolási piacon, ehhez képest egyikük bemutatkozása sem sikerült túlságosan jól, legalábbis hivatalos találkozón. De Gea a Manchester City mindkét találata előtt bakizott, először bizonytalanul mozdult ki, majd Edin Dzeko távoli lövésénél ügyetlenül nyúlt a labda után. De Geát később megmentették a társak, a Manchester United 3-2-re győzött, de az biztos, Edwin van der Sar utódjától többet, sokkal többet várnak. Neuer helyzete sem egyszerű, hiszen a Bayern München szurkolóinak egy része ellenségesen fogadta. A Mönchengladbach elleni Bundesliga-nyitányra csitultak a kedélyek, de a vendégek győztes gólja előtt a válogatott játékos borzasztó ütemben mozdult ki, ráadásul nem is értette meg magát védőtársával. Ha De Geánál azt írtuk, hogy sokkal többet vár tőle a közvélemény, akkor ez hatványozottabban igaz Neuerre …


AKI MÉG CSAK AZ ALÁÍRÁSNÁL JÁR: PASTORE

A hírek arról szóltak az elmúlt hetekben, hogy fél Európa vinné a Palermo ifjú argentinját, Javier Pastorét. A klubelnök hetente srófolta feljebb és feljebb a vételárát, ezzel elriasztotta a kérők döntő többségét. A Paris Saint-Germain azonban olyannyira megerősödött financiálisan, hogy még a 42 millió eurót sem sajnált a támadóra. Pastore órákkal a Ligue 1 nyitánya előtt írta alá franciaországi szerződését, értelemszerűen nem is lépett pályára a Lorient ellen. Hittük, ez nem jelenthet problémát, aztán a PSG óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki 1-0-ra. Blama, hatalmas blama! Így a vártnál is nagyobb nyomás nehezedik majd Pastoréra, ha végre bemutatkozhat új csapatában.

AKI BUDAPESTET IS RABUL EJTETTE: BOJAN KRKIC

Néhány éve csodagyerekként ünnepelték az FC Barcelona szurkolói Bojan Krkicet, de néhány hete már kevesen hullajtottak könnycseppet, amikor kiderült a távozása. Az ifjú csatár nem tartozott a BL-győztes alapemberei közé, de az AS Románál könnyen azzá válhat. A tehetséges futballista múlt szerdán Budapesten járt a Vasas elleni gálameccsen és talán a legjobb teljesítményt nyújtotta. Krkic remek cselekkel és egy pompás, a keresztlécet megdöngető lövéssel mutatta, értékes tagja lehet a következő szezonban Luis Enrique együttesének.

DZSUDZSI-BEMUTATKOZÁS GYŐZELEMMEL

A Loki és a PSV Eindhoven egykori ásza hetekkel ezelőtt aláírt a dagesztáni Anzsi Mahacskalához, de az orosz bajnokság szabályai miatt csak a múlt hétvégén mutatkozhatott be hivatalos mérkőzésen. Csapata simán, 2-0-ra győzte le a Tom Tomszkot, a magyar válogatott szélső hatvan percet töltött a pályán. Dzsudzsi játéka még nem volt az igazi, de kedvencünk nem is ezért volt kissé bosszús a lefújás után. A kiváló futballista ugyanis szeretett volna végig a pályán segíteni együttesének, de reméli, nem kell már sokat várnia a másfél órás bevetésre.

GERVINHO EGYÜTT SZENVED AZ ARSENALLAL

Arsene Wenger régóta hitegeti az Arsenal szurkolóit, de eddig csak a lille-i Gervinho megszerzése után csettinthettek elégedetten a fanatikusok. Az elefántcsontparti támadó neve egyre jobban cseng Európában, de a Premier League azért egészen más lesz, mint a Ligue 1. Ráadásul a felkészülés során az is kiderült, az Ágyúsok formája messze van az ideálistól, az eleinte villogó Gervinho sem tudott sokat segíteni a csapaton a Benfica elleni találkozón. Honlapunk szakírója nem is mulasztotta el értékelésként azt írni: Komoly bajok vannak az Arsenallal…

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu