Magath bosszút állhat a Schalkén!

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 18. 14:23
A Wolfsburg labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be a hírt, miszerint sikerült megállapodnia korábbi sikeredzőjével, Felix Magath-tal. Az edzőt hét közben küldték el a Schalkétól, három hét múlva bosszút állhat a Királykékeken a Veltins Arenában.


Az 57 esztendős szakember a hírek szerint 2013-ig írt alá egykori sikereinek színhelyén, s attól a Pierre Littbarskitól veszi át a stafétabotot, akit Steve McClaren februári menesztése után ugyan a szezon végéig neveztek ki az együttes élére, ám mivel az eredmények továbbra is jócskán elmaradtak a várakozásoktól – a Farkasok mindössze a 17. helyen állnak a bajnokságban –, érthető volt a váltás.

Magath számára egyáltalán nem lesz idegen a wolfsburgi környezet, hiszen 2007 és 2009 között már irányította az együttest, olyannyira, hogy a klub egyetlen bajnoki címét is neki köszönheti.

Most egyébként a szakmai feladatok mellett az átigazolásokért is felel majd, hiszen a menedzseri jogkört is ő látja el.

Magath helyettese az a Ralf Rangnick lesz, aki 2005 decembere után tér vissza a Schalke kispadjára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Schalke kirúgta Felix Magathot
A Schalke felügyelőbizottsága szerdai reggeli rendkívüli ülésén menesztette Felix Magath vezetőedzőt. A döntés úgy hírlik az eredmények ellenére nem véletlen, a szakember többször túllépte hatáskörét, és pereskedés veszi...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu