Kikapott a City Henry új csapatától

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 25. 23:44
Kettő-egyes vereséget szenvedett Thierry Henry új klubjától, a New York Red Bullstól az angol élvonalbeli Manchester City együttese az Egyesült Államokban, a Barclays New York Challenge elnevezésű barátságos tornán. Két zakóval és egy lőtt góllal az utolsó helyen zártak Adebayorék.


Hét perc kellett az amerikaiak vezetéséhez, akiknél második meccsén is negyvenöt percet kapott a Barca korábbi csillaga, Thierry Henry. Ekkor Kandji robbant be, s hét méterről juttatta a hálóba a labdát. A folytatásban reagált a City, a törökországi száműzetéséből visszatérő Jo egalizált. Csak negyedóráig maradt egyenlő az állás, Kandji passza után Richards suhintott a felső lécre, ahonnan a hálóba vágódott a labda.

Egy lőtt góljának köszönhetően csupán egy ponttal, utolsó helyezettként zárja a Red Bull Arenában rendezett tornát a Mancini-csapat, de azért jegyezzük meg, ez a City nem az a City, a várható kezdőcsapatból alighanem csupán Adebayor lépett pályára ezen az estén.

Henry kissé fáradtan mozgott, de az interjúszobában kitett magáért, elmondta, imádja New Yorkot és azt is, hogy okvetlenül az MLS-playoffban a helye ennek a csapatnak.

BARCLAYS NEW YORK CHALLENGE
NEW YORK RED BULLS-MANCHESTER CITY 2-1
Harrison, New Jersey, 23228 néző
NYRB: Coundoul (Sutton) - Hall (Albright), Mendes (Petke), Ream (Boyens), R. Miller (Borman) - Richards (Peixoto), Tchani, Lindpere (Robinson), Stammler (Ubiparipovic) - Henry (Chinn), Kandji (Ibrahim). Vezetőedző: Hans Backe.

MAN. CITY: Hart (S. Taylor) - Bridge (Bellamy), Onuoha, Boyata (K. Touré), Mee (Lescott) - Ireland (Cunningham) , Kay (Zabaleta), Tutte - Adebayor, Jo (A. Johnson), Tchuiemeni-Nimely. Menedzser: Roberto Mancini.
Gólszerző: Kadji (7.), Richards (70.), ill. Jo (55.)
A nap korábbi mérkőzésén:
Sporting-Tottenham 2-2
A TORNA VÉGEREDMÉNYE
Sporting CP 2 1 1 0 4 2 +2 8
Tottenham 2 1 1 0 4 3 +1 8
New York Red Bulls 2 1 0 1 3 2 +1 6
Manchester City 2 0 0 2 1 4 -3 1
A lőtt gólokért is kaptak pontot a csapatok.
A torna győztese: a Sporting.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu