Kapuskeringő az AC Milannál

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 18. 19:31
Az utóbbi időben a kapusok egyre nagyobb szerepet játszanak az olasz átigazolási piacon. Nemrég beszámoltunk Marco Storari Juventusba szerződéséről, most pedig Marco Amelia került a reflektorfénybe, az AC Milan vezetői bejelentették: szeretnék leigazolni a 28 éves válogatott hálóőrt.


A hírek szerint a tárgyalások jó irányba haladnak, így akármikor megköttethet az egyezség Amelia és a klub között. A római születésű kapus jó eséllyel nem a padot koptatná új klubjában sem, ez azonban nem mindenkinek tetszik a Rossoneriknél.

Christian Abbiati például azok közé tartozik, akik nem támogatják a Genoa egyesének leigazolását, ami érthető is, hiszen Dida távozásával megnyílhatna előtte az út a kapuba.

Épp ezért a 32 esztendős Abbiati garanciát kért a vezetőktől, hogy ő lesz az első számú jelölt a kapusposztra. Amennyiben nem így lesz, elhagyja a csapatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kapust vett a Juve a Milantól
Bár a hivatalos bejelentésre még várni kell, immáron biztosra vehetjük, hogy Marco Storari a következő szezontól a Juventus csapatát erősíti. A 33 éves kapus az első számú hálóőr, Gianluigi Buffon helyettese lesz az Öreg...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu