Juszuf Dajics távozik Fehérvárról

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 22. 17:26
Dajics távozik Fehérvárról, de több játékosnak is van külföldi ajánlata. Mezey György szakmai igazgató szerint ezért kellett sok tehetséges fiatalt és légióst igazolni.


Mezey György hangsúlyozta: nélkülözhetetlen volt a légiósok és a fiatalok leigazolása:

 

- A sajtó remek társa volt tavasszal a klubnak, amiért mindenképpen köszönet jár. A játékoskeretben akár három, négy helyen is történhet változás, hiszen még tart az átigazolási időszak, így pontos keretet most még nem tudunk adni, de az biztos, hogy a következő bajnokságban az első négy helyen kell végeznie a csapatnak. Emellett a nemzetközi porondra is ki kell lépnie az FC Fehérvárnak.

- A tömegbázis döntő, nagyon fontosnak tartjuk az utánpótlást, körülbelül ötezer gyereket akarunk megmozgatni, megfigyelni, s Székesfehérvárhoz kötni. Az utánpótlás munkáját Csucsánszky Zoltán felügyeli. Diplomáciai sikerként könyveljük el, hogy megállapodtunk a felcsúti akadémiával, mert Székesfehérváron jelenleg nem lehet kialakítani akadémiai rendszert. A felnőtt csapatról annyit, hogy eredménykényszer alatt játszik a csapat a jövőben, de sérülések – Sebők, Simek, Polonkai, Sitku – nehezítik a dolgunkat.

 

- Több játékos is várhatóan eligazol a csapattól, közülük Dajics távozása biztosra vehető, de külföldi ajánlata van Polonkainak, Farkas Balázsnak és Horváth Gábornak. Ezért igazoltunk tehetséges fiatalokat és néhány légióst, akik talán pótolhatják a távozókat.

 

Disztl László vezetőedző hozzátette:

 

- A sikeres tavasz után itt az új feladat, egy rövid pihenőt követően már kezdeni is kellett. Optimális esetben már a felkészülés elején megvan az új keret, de ez a magyar labdarúgásban lehetetlen. A felkészülés során fontos szempont volt, hogy olyan játékosokat igazoljunk, akik azonnal bevethetőek, valamint olyan fiatalokat, akik velünk dolgoznak egy évet, s utána szerepelhetnek az NB I-ben.

- A keret feltöltése sikeres volt, hiszen a külföldiek hasznunkra lesznek, s minden csapatrészbe szerződtetünk ilyen játékost: a kapus Filipovics, a védő Radovics és Andics, a középpályás Pavlicic és a csatár Vujovics.

 

- A fiatalok közül nagyon sokat várunk Elek Ákostól és Nagy Tamástól, akik Kazincbarcikáról érkeztek, valamint a Sopron korábbi csatárától, Palkó Dávidtól. Meg kell jegyeznem, hogy az alapcsapat megmaradt, így a tavaszi sikergárda újabb szép eredményeket érhet el.

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu