„Ibra olyan, mint egy vándorcigány”

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 6. 14:52
Alig egy hete távozott a Juventus éléről Giovanni Cobolli Gigli, aki addig a klub elnöki posztját töltötte be. A korábbi elöljáró - most, hogy végre van egy kis ideje - értékelte regnálása három és fél évét. A Tuttosportnak elmondta, nagyon keserű amiatt, hogy több játékos sem maradt hűséges a klubhoz a másodosztályú száműzetést követően. Zlatan Ibrahimovic kapott hideget-meleget egykori felettesétől. Cobolli Gigli hozzátette, szeretné, ha az olasz szövetség visszaszolgáltatná az Öreg Hölgynek a két, "elkobzott" bajnoki aranyérmet.


A sértődöttség beszél belőle vagy egész egyszerűen a visszaemlékezéseit lusta papírra vetni? Ki tudja?! Az azonban biztos, hogy Gigli úr - aki 2006 nyarán, a híres bundabotrány után vette át a csapatot - meglehetősen éles hangnemben beszélt az elmúlt három évről. Persze, már csak azután, hogy egy hete lemondott elnöki posztjáról.

„Kérdések és kétségek közepette találtam magam annak idején. Egy teljesen új csapatot kellett építenem. Néhányan ugyan hűek maradtak a klubhoz, ám sokan úgy döntöttek, inkább elhagyják a süllyedő hajót, minthogy a másodosztályban játsszanak" - nyilatkozta érezhető keserűséggel a korábbi főnök.

Cobolli Gigli különösen Zlatan Ibrahimovicra neheztel, őt hozta fel példának. „A kedves Zlatan Ibrahimovic... Olyan ő, mint egy vándorcigány. Később is kiderült róla, hogy cigány, de hangsúlyozom, a szimpatikus fajtából" - célzott nyilvánvalóan arra, hogy eligazolt Olaszországból a zseni.

Az egykori elnök másik szívfájdalma természetesen a két elvett aranyérem, amelyek közül az egyiket végül nem adták oda senkinek, a másodikat (2005-2006) az Internazionale kapta meg. „Amikor meghallottam az első fokú döntést, hogy a másodosztályban kell indulnunk és harminc pontot még le is vonnak tőlünk, nem rémültem meg nagyon. Egyébként is olyan ember vagyok, aki betartja a szabályokat, még akkor is, ha vérzik a szívem. Nyertünk 29 bajnoki címet a pályán, a büntetéseket megkaptuk, a szövetség most már vissza adhatná az elkobzott két Scudettónkat."

Kérdés, meghallgattatik-e Gigli úr kérése...

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu