Ugyan a már kiesett Mosonmagyaróvár veszélyeztetett hamarabb átlövéseivel, de a Kozármisleny már az első félidő közepén átvette az irányítást, és végig magabiztosan futballozva gólzáport rendezett, és fölényesen győzött, 4-0-ra.
LABDARÚGÓ NB II, NYUGATI CSOPORT, 27. FORDULÓ
KOZÁRMISLENY SE – MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 4-0 (3-0)
Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Oláh (Viszokai, Török K.).
KOZÁRMISLENY: Antal S. – Suba, Finta, Éles, Tasselmájer – Farkas
M. (Somogyi, 44.), Nagy J., Tóth Z., Hergenrőder (Lauer, 59.) – Laki
(Horváth P., 71.), Kresz. Edző: Márton Gábor.
MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904: Antal L. – Szalai Zs., Tóth N., Fehér
B., Kormos Z. – Ékes, Japa, Winter (Kocsis, 85.), Régi, Németh I.
(Holényi, 81.) – Varga B. Edző: Véber György.
Gólszerző: Kresz 1-0 (23.), Hergenrőder 2-0 (36.), Kresz 3-0 (45.), Lauer 4-0 (68.)
Sárga lap: Kormos Z. (23. p.).
Annak ellenére, hogy a
Mosonmagyaróvár már búcsúzott a Nyugati csoporttól, játékosai igen lelkesen
vetették magukat a küzdelembe. A hazai kapusnak, Antal Sándornak az elején több
veszélyes átlövést is hárítania kellett, de a félidő közepétől fölénybe került
a hazai gárda. Ehhez kellett Kresz Levente szöglet utáni fejesgólja, majd nem
sokra rá Hergenrőder Tamás újabb találata.
Ugyan nem sokkal a félidő
vége előtt Farkas Mátét sérülés miatt le kellett cserélni, de szinte még abban
a percben Kresz kettőre növelte saját, háromra csapata góljai számát.
A második félidőre felpörgött a Mosonmagyaróvár, de ez a fellángolás nem tartott sokáig. Alig
negyedóra elteltével ismét pályára lépett a hazaiak házi gólkirálya, Lauer
Norbert, aki a tavasszal csak egy meccsen játszott, az ESMTK ellen ahol megsérült, és ha már beállt, be is talált, így lett 4-0.
A hátralévő időben is
sokat és veszélyesen támadott a Kozármisleny, de Antal László kapuson nem
tudtak kifogni, így maradt a 4-0, ami a baranyaiak legnagyobb különbségű
győzelme, mióta ősszel felkerültek az NB II-be.
EDZŐSZEMMEL:
Márton Gábor: Gratulálok a fiúknak az első tavaszi hazai győzelmükhöz, de a végeredménnyel nem vagyok elégedett.
Véber György: Gratulálok a Kozármislenynek, és sok sikert kívánok a felnőtt mezőnyben ma bemutatkozó hét játékosomnak.