Három pontért jöttek a dánok Budapestre

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 4. 20:03
Óriási érdeklődés övezte a dán labdarúgó-válogatott csütörtök esti edzését, mintegy száz-százötven fotós és újságíró jelenlétében futottak ki Morten Olsen tanítványai a Puskás Ferenc Stadion gyepére. Az 59 éves mester precíz, a firkászok viszont hajthatatlanok, így hat óra helyett csupán fél hétkor kezdődött meg a bő egyórás gyakorlás. A szövetségi kapitányon kívül Daniel Agger és Christian Poulsen is nyilatkozott a SportHirado.hu-nak.


Az edzést megelőző mintegy huszonöt-harminc percben a kapitány és a játékosok zöme készségesen állta a médiabrigád rohamát. A legtöbb kérdés Daniel Aggerhez, a Liverpool védőjéhez és Christian Poulsenhez, a Juventus középpályásához érkezett.

 

Hiába faggattuk azonban a 2005-ben és 2006-ban a hazája legjobb futballistájának megválasztott Poulsent korábbi és jelenlegi klubjáról, a Sevilláról és a Juventusról, csak és kizárólag a soron következő feladatról, a magyarok elleni világbajnoki selejtezőről volt hajlandó nyilatkozni.

 

„Könnyebb ellenféllel is összecsaphatnánk a nyitányon, mint a magyarok, első riválisunk rengeteget erősödött az utóbbi időben – mondta el a Juve játékosa. - Ettől függetlenül nem lehet más a célunk szombat este, mint a három pont begyűjtésre."

 

„A középpályán védekezésben és támadásban is minden tőlem telhetőt megteszek a győzelemért, úgy érzem, remek formában vagyok. Azonban nem egyedül megyek ki a pályára, ott lesz rajtam kívül tíz csapattársam, és egytől egyig ki vannak éhezve a sikerre.”

 

„Nem becsülhetjük le a magyarok csatárait, hiszen egyrészt vannak jó támadóik, másrészt pedig a középpályásaik is rendkívül gólérzékenyek – árulta el honalapunk érdeklődésére a Liverpoolban aklamzaásában álló védő. - Elég erős a védelmünk, nem engedjük majd könnyen helyzetbe kerülni őket."

 

„Ha egyvalakit kell kiemelnem a magyarok közül, akkor Gera Zoltánt választom. Nem véletlenül futballozik évek óta Angliában. Rá fokozottan figyelnünk kell.”

 

A labdarúgók aztán szépen, lassan faképnél hagyták a média képviselőit, és bekapcsolódtak az edzésbe. Morten Olsen azért még a rendelkezésünkre állt.

 

„Az első tétmérkőzés mindig nehéz, hiszen mindkét fél bármit megadna azért, hogy győzelemmel kezdjen – nyilatkozta a dán kapitány. - Új játékosokkal, új csapattal érkeztünk Budapestre."

 

„Természetesen nem adjuk fel a védekezést, alapvetően mégis a támadófutballra készülünk. Vannak még kérdőjelek, egyelőre nem árulnám el, milyen összeállításban lép pályára válogatottunk.”

 

„Uraim, ennyi volt, köszönjük szépen. Finish, finish!” – szólalt fel erélyesen egy kopaszra borotvált fejű, kiváló fizikumnak örvendő, citromsárga megkülönböztető mellényt hordó rendfenntartó úriember, ezzel jelezve, nincs több lehetőség az interjúzásra.

 

Amilyen készséges volt az újságírókkal, olyan kemény a játékosaival Morten Olsen. Alaposan megdolgoztatta fiait a kora őszi strandidőben.

 

A bemelegítő kocogás és a gimnasztika után három csoportban cicáztak a játékosok, majd a különféle szöglet- és szabadrúgás-variációk kerültek terítékre. Végül egy igencsak intenzív kétkapus játék zárta a tréninget.

 

A futballisták nem kímélték sem önmagukat, sem pedig társaikat. Csúsztak-másztak a pályán. Borítékolható, hogy szombat este is ezer fokon égnek majd az északiak, komoly erőpróba vár tehát Erwin Koeman alakulatára.

 

A MAGYAROK IS EDZETTEK EGY KIADÓSAT
Erwin Koeman csütörtök délután jó másfélórás edzést tartott a szombati, Dánia elleni vb-selejtezőre készülő válogatottunknak. A szövetségi kapitány a gyakorlás jelentős részében különböző csapatrész-variációkat próbált ki, többféle felállásban is tesztelte a játékosokat. Az edzés végén különféle szabadrúgás-kombinációk gyakorlására is sor került. Péntek este fél hétkor a Puskás Ferenc Stadionban sajtónyilvános edzéssel és az azt követő sajtótájékoztatóval fejeződik be a felkészülés.

A DÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Thomas Sörensen (Stoke City) Kevin Stuhr Ellegaard (Randers) Stephan Andersen (Bröndby) Kim Christensen (IFK Göteborg)
Védők: Daniel Agger (Liverpool) Christopher Poulsen (FC Midtjylland) Lars Jacobsen (Everton) Martin Laursen (Aston Villa) Per Kröldrup (Fiorentina)
Középpályások: Christian Poulsen (Juventus) Daniel Jensen (Werder Bremen) Michael Silberbauer (Utrecht) Martin Retov (Hansa Rostock) Martin Vingaard (Esbjerg) Hjalte Bo Nörregaard (FC Köbenhavn) Jonas Borring (FC Midtjylland) Leon Andreasen (Fulham)
Támadók: Morten Nordstrand (FC Köbenhavn) Peter Lövenkrands (Schalke 04) Dennis Rommedahl (Ajax) Jon Dahl Tomasson (Feyenoord) Nicklas Bendtner (Arsenal) Marc Nygaard (Randers FC) Martin Bernburg (Nordsjaelland)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu