Hármat számolt az Ajka az Újvárosra

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 18. 16:35
Tulajdonképpen negyedóra alatt elintézte a Dunaújvárost az Ajka a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában, s győzött 3-0-ra. A hazai henger az első félóra után indult be, a meccs hajrájában pedig be is biztosították a fontos és megérdemelt sikert Artner Tamás legényei.


LABDARÚGÓ NB II, NYUGATI CSOPORT, 11. FORDULÓ:
AJKA – DUNAÚJVÁROS 3–0 (2-0)
Ajka, 300 néző, vezette: Böcskei B. (Schuszter, Péter)
AJKA: Göber – Badics, Subicz, Pákai, Hornyák – Imre, Manganelli (Csölnyei, 52.), Potház – Mihalecz (Szöllőskei, 70.), Szabó L. (Kovács G., 76.), Gunther. Vezetőedző: Artner Tamás.
DUNAÚJVÁROS: Kálmán – Csorba, Rátkai, Pénzes, Facskó – Nagy A. (Micskó, 62.), Szauter, Fröhlich, Nagy I. (Marques, 79.) – Heffler (Drozdik, 46.), Simpson. Vezetőedző: Nagy Tibor.
Gólszerző: Subicz (32.), Manganelli (40.), Kovács G. (83.)
Sárga lap: Imre (92.)

 

Az első félórában az ajkaiak támadtak, ám a dunaújvárosiak remekül védekeztek. Mindkét kapu előtt két-két veszélyes helyzet adódott, ám a védők és a kapusok magabiztosan tisztáztak.

Az ajkai fölény a 32. percben érett góllá: Mihalecz elöl szögletre mentettek a vendégek, Imre baloldalról beívelt labdáját az előrehúzódó Subicz Gábor az ötösről a bal sarokba fejelte (1-0).

A 40. percben tovább növelte előnyét a hazai alakulat. Mihalecz Péter kiváló átadását Manganelli Attila kapta, aki egy szép cselt követően 13 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-0).

 

Szünet után tíz percig a vendégek játszottak fölényben, az 56. percben ugyanakkor háromszor kellett nagyot mentenie a vendégek hátsó alakzatának.

 

Az 59. percben Imre János jobboldali szögletét Pákai a felső kapufára fejelte. Ekkor még megúszta az Újváros, a 83. percben azonban már nem volt menekülés. Imre János 30 méteres szabadrúgása a kapusról még kipattant, ám a néhány perce csereként beállt Kovács Gábor mintegy 8 méterről a kapu közepébe továbbított (3-0).

Végig jó iramú, sportszerű találkozón mindkét csapat nyíltan játszott, az ajkaiak viszont többet és veszélyesebben támadtak. Helyzeteiket jobban kihasználták és megérdemelten szerezték meg a roppant fontos három pontot.

EDZŐSZEMMEL:
Artner Tamás: Negyedóra kivételével mi irányítottuk a mérkőzést, s ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

Nagy Tibor: Öt-hat játékosunk mindent megtett azért, hogy ma kikapjunk.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu