Ha Hughes-on múlna, Gera menne nyáron

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 25. 20:15
Sejtettük, hogy ez lesz, így nem is kelthet meglepetést a magyar szurkolókban az egyik brit napilap híre …Mark Hughes menedzser idén nyáron hat játékost engedne a Fulham kötelékéből, a jelenleg kölcsönben szereplő négy labdarúgó mellett John Pantsil és ami számunkra sokkal fontosabb, Gera Zoltán kereshet új csapatot magának.


 

A magyar válogatott kulcsembere az előző szezonban még a londoniak kulcsembere, nyugodtan mondhatjuk, sztárja volt. Roy Hodgson, az együttes akkori szakmai főnöke borzasztóan fontosnak tartotta az ex-fradista szerepét, ennek is tulajdonította az Európa-liga döntőjébe kerülést.

Fájdalom – és ezt a Vörösek szurkolói is így érzik -, Hogdson a mostani szezon előtt áttette székhelyét a Liverpool FC-hez, a helyére érkező Mark Hughes pedig új játékrendszert kezdett erőltetni. Ebben pedig már nem volt helye Gerának, aki a kispadra szorult, alig jutott szóhoz a kezdők között. A magyar klasszis már januárban váltani szeretett volna,de a walesi menedzser nem engedte el.

Reméltük, Hughes azért marasztalja Gera Zoltánt, mert vissza akarja tenni az alaptizenegybe, de a helyzet az elmúlt hetekben sem változott. És most már nem titok, a korábbi kiváló támadó már nem is számol a magyar futballistával …

A Fulham & Jammersmith Chronicle úgy tudja, Hughes Gera és Pantsil mellett Eddie Johnsont, Diomansy Kamarát, Björn Helge Riisét és Kagisho Dikgacoit is el akarja engedni idén nyáron. A magyar játékos szerződése idén nyáron jár le a Fulhamnél.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu