Győzelemmel búcsúzott a Barca

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 7. 00:02
Befejezi tengerentúli szereplését a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona! Pep Guardiola együttese elveszítette legutóbbi két találkozóját: 2-1-re kapott a Manchester Unitedtől és 4-1-es súlyos verésbe szaladt bele a Chivas ellenében. Zárásként következett a Club América, amely ellen David Villa és Seydou Keita találatával 2-0-ra nyert a katalán együttes.


 

Alaposan felpaprikázta a két vereség a Barcát! Josep Guardiola fiai már az első perctől kezdve úgy futballoztak, mintha lenne tétje a találkozónak. Persze a presztízs forgott kockán, hiszen nagyon kínos lett volna egy újabb kudarc.

A BL-győztes ugyan nem sziporkázott, de végig példás lelkesedéssel és elszántsággal futballozott. Volt ereje a támadásoknak, Villa többször odakerült a kapuhoz, hátul pedig tökéletesen zárt a védelem. A Club América nem is tudott jelentős ellenállást kifejteni, csak idő kérdése volt az első gól.

Villa találata után picit visszavett a Barcelona, de annyira azért nem, hogy veszélyben forgott volna a vezetése. Az első játékrész úgy pergett le, hogy a mexikóiaknak nem akadt igazi lehetősége.

A fordulás után azért megváltozott a találkozó képe, de ez betudható a sok cserének. A gránátvörös-kékek már kevesebbszer jutottak el a rivális kapujáig, míg a Club América picit felbátorodott. De ekkor sem lógott a levegőben az egyenlítés, sőt a végén az erőszakos Carmona hathatós közreműködésével még Keita is betalált.

Győzelemmel búcsúzott az Egyesült Államoktól a Barca, de ennél még jobb teljesítmény kell majd a Real Madrid elleni Szuperkupa-mérkőzésen!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
FC Barcelona-Club América (mexikói) 2-0 (1-0) 
Dallas, v.:
FC Barcelona: Valdés (Masip 73.) - Adriano (Dos Santos 46.), Busquets, Piqué (Fontás 46.), Abidal - Keita, Xavi (Cuenca 46.) Iniesta (Sergi Gomez 67.) - Pedro (Deulofeu 76.), Thiago Alcántara, Villa (Carmona 77.), vezetőedző: Pep Guardiola
Kispad: Pinto, Masip (kapusok), S. Gómez, Carmona, Cuenca, Dos Santos, Balliu, Deulofeu, Fontás, Riverola, Armando
Club América: Navarrete (Pineda 76.) - Mosquera,Reyes, Rojas (Layún 46.), Aguilar - Castillo, Molina, Medina (González 62.), Sánchez (Isaac Sanchez 59.) - Montenegro (Martínez 70.), Benítez
Kispad: Pineda (kapus), Valenzuela, Pimentel, Leal, Martínez, Layún, Márquez, Isaac Acúna, González
Gól: Villa (24.), Keita (90.)
Sárga lap: Busquets (63.), ill. Medina (44.)
II. FÉLIDŐ:
91.: Vége!
90.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Carmona erőszakosan tört előre a bal oldalon, felrúgni sem tudták. A cserejátékos középre gyötörte a labdát, Keita pedig 3 méterről a hálóba lőtt. 2-0

89.: A végére alaposan felbátorodott a Club América, de nem tud egyenlíteni.
85.: Benítez tört középen kapura, majd 10 méterről a kapu mellé lőtt.
77.: Villa elköszönt, Carmona váltotta.
76.: Pedro le, Deulofeu be.  Navarrete le, Pineda be.
74.: Martínez 8 méteres lövése Busquetsről pattant az oldalhálóba.
73.: Victor Váldes le, Masip be.
70.: Montenegro le, Martínez be.
68.: Villa cselezte magát középre, 18 méteres bombáját Navarrete a léc fölé tolta.
67.: Iniesta le, Sergi Gomez be.
65.: A mezőnyben zajlik a játék, egyik csapat sem veszélyeztetett az elmúlt percekben.
63.: Busquets kapott sárga lapot.
58.: Sánchez le, Acuna be.
57.: Sánchez 15 méteres próbálkozását nagy bravúrral védte Valdés.
48.: Pique helyén Fontás.
47.: Xavi és Adriano helyén Cuenca és Dos Santos.
46.: Folytatódott a találkozó.
I. FÉLIDŐ:
46.: Szünet!
44.: Medina kapott sárga lapot.
42.: Villa futott el a jobb oldalon, 13 méterről azonban a kapu mellé lőtt. A csatárt a próbálkozás pillanatában hátulról eltalálták, nagy fájdalmak között hempergett ezután a földön.
36.: Pedro húzott el a jobb oldalon, de 14 méteres lövése nem okozott gondott a kapusnak.
29.: Medina 15 méteres lövését szépen védte Valdés.
24.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Adriano gyorsvonati sebességgel húzott el a jobb oldalon,  remekül emelt középre, Villa pedig 7 méterről a hálóba bólintott. 1-0

16.: Pedrót nyomták el a 16-oson belül, nincs 11-es.
13.: Xavi 19 méteres kapáslövése alig kerülte el a jobb alsó sarkot.
12.: Busquets a saját térfeléről indította Villát, aki elől a kimozduló Navarrete mentett bátor vetődéssel.
10.: Egyelőre eseménytelen a találkozó.
1.: Kilenc perces csúszással kezdődött a mérkőzés.
22:04 ó.: A két csapat most vonult be a pályára, az amerikai szervezők megadják a módját a felvezetésnek.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu