Gyertyagyújtás Rudi bácsi emlékére

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 23. 22:15
A Vasas szurkolói gyertyagyújtással emlékeztek a hajnalban elhunyt Illovszky Rudolfra. A mintegy 300 drukker a 86 évet élt legendás edzőről elnevezett stadionban gyűlt össze, és az eredményjelző tábla aljában gyújtotta meg gyertyáit. Az angyalföldi klub szimpatizánsainak tájékoztatása szerint jelezték részvételi szándékukat a Ferencváros, az Újpest és a Budapest Honvéd hívei is.


 

A Vasas labdarúgócsapatának hivatalos internetes oldalán, a vasasbp.hu-n a következő hír jelent meg kedden délelőtt, amelynek hatására több száz drukker gyűlt össze este nyolckor az Illovszky Rudolf Stadion eredményjelző táblája alatt, hogy gyertyagyújtással emlékezzen a hajnali órákban elhunyt legendára, akiről még életében elnevezték a Fáy utcai pályát.

 

„A halálhír mindig szörnyű. Hát még, ha olyasvalakiről szól, akit köztudomásúlag nagyon sokan szerettek. A korábbiakban már leírtuk vezetők, játékosok, edzők véleményét.
De természetesen nemcsak nekik jelentett Rudi bácsi nagyon sokat. Rengeteg szurkolónk kérdezte, hogy mikor, hogy róhatná le kegyeletét.”

 

„Végül szurkolóink egy csoportja azt jelezte honlapunk felé, hogy ma este nyolc órától az Illovszky Stadion eredményjelzője alatt szeretne gyertyát gyújtani Rudi bácsi emlékére. Információink szerint más csapatok szurkolói csoportjai közül többen is jelezték, hogy szeretnének részt venni a gyertyagyújtáson, és osztozni szurkolóink gyászában” – olvasható a piros-kékek honlapján.

 

A mintegy 300 drukker a 86 évet élt legendás edzőről elnevezett stadionban gyűlt össze, és az eredményjelző tábla aljában gyújtotta meg gyertyáit.

 

Az angyalföldi klub szimpatizánsainak tájékoztatása szerint jelezték részvételi szándékukat a Ferencváros, az Újpest és a Budapest Honvéd hívei is.

 

Illovszky háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futballistaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülő csapatánál. Játékosként is az angyalföldi klubot erősítette, 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett.

 

Kétszer volt szövetségi kapitány - 1966 és 1968 valamint 1971 és 74 között -, s az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, illetve negyedik ugyanebben az évben a belgiumi Eb-n.

 

Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Kupát, négyszer pedig magyar bajnokságot. Érdemei elismeréseként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja.

 

Illovszky Rudolfot az angyalföldi klub, a XIII. kerületi Önkormányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint az Önkormányzati Minisztérium is saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu