Gilberto: Ott akarok lenni Dél-Afrikában

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 21. 13:40
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján rendszeresen meghívnak Bajnokok Ligájában szereplő játékosokat, hogy válaszoljanak a szurkolók, érdeklődők által feléjük sorjázó kérdésekre. Ezúttal Gilberto Silvát, a Panathinaikosz sztárját látták vendégül, és munkatársunk sem volt rest, hogy kifaggassa a középpályást arsenalos múltjáról, görögországi pályafutásáról és természetesen a brazil válogatottról.


 

- Meddig juthat el a Pana a BL idei kiírásában?
- Hogy meddig? Minden az Inter elleni találkozón fog múlni. Tennünk kell a dolgunkat, és ha minden jól megy, akkor otthon a Famaguszta ellen kiharcolhatjuk a továbbjutást.

- Meglepődött az Anorthoszisz csoportban elfoglalt, előkelő helyezésén?
- Az Anorthoszisz rengeteg embert meglepett, mert csak kevesen ismerik, de higgyék el, komoly játékerőt képvisel. Be kell valljam, soha korábban nem hallottam az együttesről. Láttam őket játszani az Olympiakosz ellen, és feltűnt, milyen szervezettek védekezésben, és támadásban is rendkívül veszélyesek, főként a rögzített szituációknál.

- Ismét behívták a brazil keretbe. Milyen tervei vannak a selecaóval?
- 2001 óta erősítem a nemzeti együttest, amelytől valójában egy percre sem távolodtam el. Elsődleges céljaim között mindenképpen szerepel, hogy kivívjuk a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságon való szereplést, és kőkeményen dolgozom azért, hogy ez meg is valósuljon. 34 éves leszek a következő vb idején, amely szerintem még mindig tökéletes életkor. A harmadik világversenyem lenne, és bár a lábaim öregednek, fejben még mindig friss vagyok.

- Mit gondol, mi a legnagyobb különbség az angol és a görög bajnokság között?

- Egészen más stílusban futballoznak Görögországban, mint a szigetországban. A játék persze lassabb, mondanom sem kell, de az angol bajnokság talán a világ legerősebb ligája. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk gyenge lenne a színvonal, igenis nívós a görög klubfutball.

- Szeret Görögországban élni?
- Nagyon jó itt lakni. Jó időjárás, finom ételek, emellett szép a környezet, ami nekem mint brazil embernek kifejezetten sokat számít.

- Mi a legszebb emléke, amelyet az Arsenalról őriz?
- Hat emlékezetes évet töltöttem Londonban, sok szép élménnyel gazdagodtam. Említhetném a 2003-2004-es, veretlen szezont, de van egy szomorú, de büszkeséggel eltöltő meccs is, amely élénken él bennem. Ez pedig a 2006-os Bajnokok Ligája-döntő. Csak tíz perc hiányzott ahhoz, hogy a magasba emeljük a trófeát, méghozzá első alkalommal

- Hogy érzi, a legjobb pillanatban jött el az Arsenaltól?
- Ha belegondolok, mi minden történt velem az ott eltöltött utolsó évemben, azt hiszem, jól döntöttem. Nem éreztem jól magam, így mindenképpen pozitívan hatott rám a klubváltás.

- Milyen eredményeket érhetnek el az Ágyúsok ebben az idényben?
- Az Arsenalból hiányzik az állandóság, de kétségtelenül igen erős csapattal rendelkezik. Láttam őket játszani a Manchester United ellen, és jó vált látni, hogy tették-vették a labdát a srácok. Az azonban aggaszt, hogy egy héttel később egy kisebb csapat ellen értékes pontokat hullajtott el a csapat.

- Hiányzik az Arsenalnak Gilberto?
- Nehéz ezt megválaszolni. Denilson jó formát mutat, de ha a szurkolókat kérdezik, néhányan biztosan hiányolnak (nevet).

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu