Gigi Buffon lesz Van der Sar utódja?

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 22. 14:35
Befejezéséhez közeledik egy korszak az Old Traffordon, hiszen szinte bizonyos, hogy Edwin van der Sar a nemrég kezdődött szezon végén befejezi pályafutását. A nemzetközi szaksajtó már régóta keresi a választ arra a kérdésre, hogy ki lehet a holland legenda utódja. A klub is évek óta kutatja a megfelelőnek tartott új kapust, a legfrissebb hírek szerint a Manchester United Torinóban „talált rá”, vagyis ismét Gianluigi Buffon érkezését tervezi.


 

Már legalább két tucatnyi kapust „házasítottak össze” a Vörös Ördögökkel, akik továbbra sem szerződtettek senkit a kapufák közé. Sokáig az is a lehetőségek közé tartozott, hogy Tomasz Kuszczak és Ben Foster küzdhet majd meg az egyes számú mezért, de az angol játékos már belátta, nem favorizálja őt a szakmai vezetés. A válogatott futballista el is igazolt a Birmingham Cityhez.

A vasárnapi angol sajtó szerint az MU illetékesei a napokban eldöntötték, jövőre 15 millió fontos ajánlattal „támadják meg” a Juventust. Buffon már régóta Sir Alex Ferguson kedvencei közé tartozik, de eddig nem tudta elcsábítani. A 32 éves világbajnok azonban mostanában nem érzi jól magát klubjánál, csalódott amiatt, hogy az együttes nem képes visszaverekedni magát az itáliai klubfutball csúcsára, vagy annak a közvetlen közelébe.

A ManU „taktikáját” azonban még átírhatja a Juve, amely az elmúlt hetekben közel 50 millió fontot költött a keret megerősítésére. Talán Buffon hangulatát is javítja majd, ha jól szerepel a csapat a következő szezonban.

Ha a torinóiak a 2010-2011-es idényben sem szerepelnek kiválóan, akkor Buffon szinte bizonyosan elhagyja a klubot. A Manchester Uniteddel ugyanis szinte garantált lenne a siker. A kapus szerződése 2013-ig érvényes.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu