Fradi-Videoton: elmaradt a balhé, sőt...

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 12. 23:22
Jelesre vizsgázott a publikum a szombati magyar rangadón, pedig látva a Videoton kiütéses győzelmét, félő volt, hogy ismét olyan botrány kerekedik az Albert-stadionban, mint 2009 őszén a Diósgyőr ellen volt. Nem lett, szurkolói balhé nélkül zárult a mérkőzés.


A rendőrség alaposan felkészült, a fehérvári szurkolókat külön konvojban szállította Kelenföldről az Üllői útra a találkozó előtt, így elkerülve azt, hogy véletlenül is összetűzésbe keveredjen egymással a két tábor.

A mérkőzés folyamán az egymás után potyogó Videoton-gólok ellenére a Fradi-sereg egyre csak énekelt és biztatta övéit, amelyet a lefújás utáni sajtótájékoztatóján Prukner László külön kiemelt és megköszönt.

Az ötödik vendég gól után sem szabadultak el az indulatok, egy-két kósza magánakciót és a B-középnél egy kisebb összetűzést leszámítva békésen zárult az összecsapás.

Az utcákon sem volt nagyobb összetűzés, a hazai ultrák száz-kétszázas csoportja a fehérvári tábor oldalán hergelte az ellenfelet, de hamar feloszlottak, és egy órával a lefújás után csend honolt a stadion környékén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kivégezte a Fradit az ötcsillagos Vidi
Az Újpest után a Videoton is kiütötte a Ferencvárost, miután a labdarúgó NB I 19. fordulójának rangadóján 5-0-ra győzött az Albert-stadionban, és kilenc pontra növelte előnyét a tabellán a zöld-fehérek előtt. A fehérváriak...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Összeomlott a teher alatt a Fradi"
Mezey György szerint túlzottan nagy teher kerülhetett a Ferencváros vállára a hirtelen jött „aranycsata" miatt, ezért omlott össze a szombat esti rangadón. A Videoton vezetőedzője csak dicsérni tudta csapatát, de a bajnoki...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu