FA-vizsgálat Luis Suarez ellen

Létrehozva: 2011. október 16. 10:49
Az Angol Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága előtt folytatódik Patrice Evra és Luis Suarez szombati csatája. A Manchester United francia védője ugyanis rasszizmussal vádolta meg a Liverpool FC uruguayi csatárát, ez pedig bekerült Andre Marriner játékvezető jelentésébe is.


 

„A bíró jelzett az incidensről az FA-nek, a szövetség pedig elindítja vizsgálatát” – áll a hivatalos közleményben.

Suarez és Evra többször is szikrázóan kemény csata főszereplője volt, a francia labdarúgó szerint azonban a Vörösök ásza túllépett egy határt.

„Durván megsértett, rasszista jelzőkkel illetett. Ezt a televíziós kamerák is rögzítették. Mindenki láthatta, legalább tízszer sértett meg. Ki akart hozni a sodromból. Ennek nem lehet helye 2011-ben” – jelentette ki Evra a Canal Plus francia tv-csatornának.

A liverpooli klasszis ezt természetesen tagadta. Suarez nem szólalt meg, klubjának szóvivője azonban beszámolt az esetről.

„Kenny Dalglisht 20 perccel a lefújás után hívták a játékvezetők öltözőjébe, ő hallott először a vádról a Liverpool részéről. Utána beszélt Luis Suarezzel, aki kategorikusan cáfolta, hogy rasszista kijelentéseket tett” – mondta a Vörösök médiafelelőse.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gerrard-gól és iksz a Pool-Man. Uniteden
A Liverpool győzelmet érdemelt volna, de csak 1-1-es döntetlent játszott a Manchester United ellen a Premier League 8. fordulójának rangadóján. Gerrard március után kezdett, szabadrúgásból be is talált. Chicharito szupercsere...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu