Emlékhelyek a Puskás-stadionban

Szerző: MTILétrehozva: 2011. november 8. 16:17
Emlékhelyet alakítanak ki a Puskás-stadion négy jól látható és megközelíthető pontján, s a szurkolók ezeknél helyezhetik el gyertyáikat a pénteki, Magyarország–Liechtenstein barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amelyet a hazai szövetség elnöksége az október 30-án elhunyt Albert Flórián emlékének szentel.


 


Az MLSZ honlapjának keddi híre szerint arra kérik a drukkereket, hogy a mécseseket ne vigyék fel a lelátókra. A találkozó előtt nem kapcsolják ki a reflektorokat, a csapatok kivonulását megelőzően viszont egy csaknem ötperces filmmel idézik fel a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának pályafutását, annak legemlékezetesebb pillanatait, majd a himnuszok és a térfélválasztás után egyperces gyászszünet következik.

A 18 órakor kezdődő meccsre a belépés ingyenes, a jegyeket az ország IBUSZ irodáiban lehet lefoglalni, illetve átvenni. Az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, hogy a péntek esti csúcsforgalom, valamint a nagy érdeklődés miatt időben induljanak el, hiszen a biztonsági előírásokat ezen az összecsapáson is be kell tartani, tehát a beléptetés a kapuknál a szokott módon zajlik majd. A stadionba gyalogosan a Dózsa György útról és a Stefánia útról lehet bejutni.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu