Előnyben a Loki a Magyar Kupában

Szerző: shLétrehozva: 2009. december 13. 19:39
Ami a Bajnokok Ligájában nem ment, az a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén igen. A Debrecen hóesésben győzte le 2-0-ra legyőzte az MTK-t, amely a találkozón két kapufát is lőtt. A győzelemmel nagy lépést tett a továbbjutás felé Herczeg András csapata.


Feczesin Róbert az első félidő utolsó másodperceiben szerzett vezetést a bajnok Debrecennek, a jobbösszekötő helyéről lőtte ki a jobb alsót a térdsérüléséből nemrégiben felgyógyuló csatár.

Ha nincs a szünet, akkor azt mondhatnánk, szinte azonnal növelte előnyét a hazai együttes, ehhez kellett Czvitkovics Péter helyzetfelismerése és Szántai Levente helyezkedési hibája. A középpályás 16-ról engedte el, azért a középről középre tartó lövést illett volna megfognia a vendégek hálóőrének.

Az MTK csak kapufákig jutott, Lencse és Zsidai kísérlete kifelé pattant. A Loki 2-0-ra nyert, a jövő heti visszavágóval pedig az idei erőltetett menetet kletudják a hajdúságiak.

Hárman már ott vannak a legjobb négyben, a Zalaegerszeg, az Újpest, valamint a Honvéd már korábban kvalifikálta magát a következő körbe.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:
DEBRECEN - MTK 2-0 (1-0)
Debrecen, 2000 néző, vezette: Vad II István
DEBRECEN: Pantics - Bernáth, Mészáros, Mijadinoszki, Fodor - Czvitkovics, Ramos, Varga, Laczkó (Szakály P., 89.) - Feczesin, Oláh (Coulibaly, 62.). Klubmenedzser: Herczeg András.
MTK: Szántai - Vági, Rodenbücher, Pintér Á., Hídvégi - Gosztonyi, Pátkai, Zsidai, Szatmári (Szabó Á., 21.) - Könyves (Pál, 53.), Lencse. Vezetőedző: Garami József.
Gólszerző: Feczesin (44.), Czvitkovics (50.)
Sárga lap: Laczkó (87.), Varga (91.), ill. Vági (48.), Pintér (76.), Zsidai (84.)

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu